Vallomás

Opitz Barbi: Az életem mostanában egy szappanopera

Zs.

Létrehozva: 2023.08.29.

Az énekesnő mindössze pár nappal a vasárnapi nagy balhé előtt ült le a Palikék világa by Manna című műsorba beszélgetni, ahol úgy tett ugyan, mintha nyitott lenne a diskurzusra, de valójában semmit sem akart elárulni az érzéseiről. Az interjú végén mégis kibukott belőle az őszinteség, elmondta, hogy a konfliktusai nagyrészt annak köszönhetők, hogy ő sem egy egyszerű ember.

Opitz Barbiról az elmúlt időszakban más hírek sem jelentek meg csak azok, hogy a családjában durva botrányok pattannak ki. Az énekesnő életének ez a nehéz szakasza múlt december óta vett vészjósló fordulatot azzal, hogy Barbi nyom nélkül felszívódott, az édesanyja pedig a rendőrség segítségét kérte a kereséshez. A lány fotója egy ideig megjelent a körözési listán is, vagyis komoly ügyről volt szó. Az egyenruhások szerencsére hamar megtalálták, a problémákból azonban ennek ellenére sem lett kevesebb, sőt! 

Opitz Barbi magánélete december óta romokban hever (Fotó: Végh István)

Zűrös szerelem 

Az énekesnő privát életébe nem lehet és nem is szabad belelátni, azonban vaknak kell lenni ahhoz, hogy ne tűnjön fel: valami nagyon nem stimmel Barbi családi életével. A párját, Serleg Albertet az eltűnési ügy kapcsán emberrablás miatt hallgatta ki a rendőrség, de végül szabadon távozott a rendőrségről. Az énekesnő nem tett feljelentést ellene. A göndör hajú híresség barátnői akkoriban azt nyilatkozták, hogy Albert nem bánik jól Barbival. Ahogy fogalmaztak: olyan típus, "hogy ha nem vagy az enyém, nem lehetsz másé sem." A rajongók is érzékelték, hogy valami nagyon nincs rendben és ennek hangot is adtak. De hiába minden, ha a balhék után az énekesnő azt állította, hogy félreértés történt, minden rendben van köztük, nincs itt semmi látnivaló. 

social media award
Nem tudni, hogy mi történik a fiatal pár életében a csukott ajtók mögött (Fotó: Nagy Zoltán)

Egyre veszélyesebb helyzetek 

A kedélyek nem csillapodnak az eltűnési ügy óta sőt, az események kristálytiszta tendenciát mutatnak egy olyan rettenetes jövő felé, ahova semmi esetre sem szabadna eljutni. A családon belüli erőszak ugyanis nem tréfadolog. A cselekmény definíciója szerint akkor beszélünk családon belüli erőszakról, ha "az egyik családtag, házastárs-élettárs vagy expartner kísérletet tesz vagy meg is valósít olyan magatartásokat, amelyekkel a másik fél (családtag, élettárs stb.) fölött hatalmat – testi, lelki, anyagi vagy jogi dominanciát – tud gyakorolni." Az pedig, amit az énekesnő körül látunk, nagyon így néz ki. És bár Barbi hiába állítja, hogy minden a legnagyobb rendben van körülötte, ami múlt vasárnap történt, az bizony a sokadik intő jel volt. 

Mint arról a Bors elsőként beszámolt, vasárnap este Opitz Barbi albérletében óriási balhé volt. A lakók elmesélése szerint a dulakodásig fajult vita hevében egy pár pillanatra mintha kést is láttak volna előkerülni... A rendőrség lapunk érdeklődésére megerősítette, hogy abban a társasházban, ahol az énekesnő lakik, tényleg volt vasárnap este egy balhé, ahol egy fiatal férfi könnyebben megsérült, egy középkorú nő ellen pedig zaklatás és súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást.

Albert és Barbi körül sosincs nyugalom (Fotó: Bors/BS)

Vallomás 

A botrány óta Barbi kerüli a nyilvánosságot, nem áll szóba az újságírókkal, nem válaszol egyetlen kérdésre sem. Beszédes azonban. hogy két nappal a nagy cirkusz után jelent meg az új dala, aminek az "Életveszély" címet adta, illetve napokkal a balhé előtt tett látogatást Palik Lászlóéknál, a Palikék Világa by Manna című műsorban, ahol kényszeredetten ugyan, de hajlandó volt egy mondatban a jelenlegi érzéseiről beszélni: 

Az életem mostanában egy szappanopera, ezt élem meg a hétköznapjaimban. De most erről nem akarok bővebben beszélni. Én sem vagyok egy egyszerű eset, mert művészlélek vagyok. Végletekben élem meg az érzelmeimet. Érzékeny vagyok mindenre. Hajlamos vagyok túlagyalni dolgokat, alapvetően az indulataimat tudom kezelni, de túl tudok gondolni dolgokat. 

– mondta, majd máris terelte a témát valami másra. 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195191_auto_resized.jpg
origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715037011
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191001_auto_resized.png
metropol.hu

Ennél édesebbet ma nem látsz, Hosszú Katinka újra megmutatta a kislányát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194832_auto_resized.jpg
vg.hu

Amiben Kínát simán verik a magyarok, a szerbek és a franciák is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715037011
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181491_auto_resized.jpg
travelo.hu

A világ egyik legszebb túrája a híres, két sziklafal közé szorult kőtömbre vezet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715037011
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715037011
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség