Boldogsag

Örülhet Gáspár Győző! Ebből hamarosan eljegyzés lesz

Buster

Létrehozva: 2023.08.22.

Újra dúl a szerelem Gáspár Virág és párja, Krisztián között. A fiatal vállalkozó el is szánta magát a komoly lépésre.

Gáspár Virágról és kedveséről ellentmondásos hírek keringtek mostanában. Nem véletlenül, hiszen a két fiatal hol együtt volt, hol pedig külön utakon jártak. A fiatalabb Gáspár lány és Krisztián közel négy éve ismerkedtek meg egymással, és az idei év amolyan vízválasztó lett számukra. A Bors munkatársa egy augusztus 20-i házibulin futott össze a fiatalokkal, akik látszólag a lehető legnagyobb egyetértésben ünnepelték államalapításunk évfordulóját. Virág és Krisztián most egyszer és mindenkorra tiszta vizet öntöttek a pohárba, persze csak miután pezsgővel koccintottak Magyarország születésnapja alkalmából. 

Gáspár Virág és Krisztián lassan révbe érnek egymás oldalán (Fotó: Bors)

Nem bírták egymás nélkül

– Néha van köztünk balhé, mert mindketten nagyon erős és határozott személyiségek vagyunk. Ha vitatkozunk, akkor beleadunk apait-anyait, bár főleg én, hiszen hozott anyagból dolgozom és ebben az országban tényleg mindenki tudja, milyen az, ha anyukám és apukám nekidurálják magukat egy civakodás közben kezdte nevetve Virág, aki hozzátette, sikerült minden vitás kérdést rendezniük kedvesével és a mosolyszünet alatt egy nagyon fontos dologra rá is jöttek. – Nagyon erős kötelék van közöttünk, még akkor is, ha néha hülyeségeket csinálunk. 

Fiatalok vagyunk és talán kicsit néha őrültek is, de összetartozunk.

Ez a pár hét haragszomrád arra biztosan jó volt, hogy rájöjjünk, mennyire hiányzik a másik, ha nem vagyunk együtt. Lehet, hogy sokan nem értenek majd egyet azzal, amit most mondok, de szerintem minden hosszú kapcsolatba kell történjen legalább egy kenyértörés, hogy aztán az ember értékelni tudja a szerelmét mondta Gáspár Virág

Gáspár Virágot hamarosan eljegyezheti fiatal szerelme  Fotó: Bors

Jöhet a lagzi?

– Elég sokszor megkaptam már a kérdést, hogy mikor tervezem eljegyezni Virágot, és hát jogos is a felvetés, hiszen három és fél éve vagyunk már együtt. Tulajdonképpen készültem is rá, csak aztán jött ez a kis galiba. Én is úgy érzem, hogy kellett nekünk ez a kis szünet ahhoz, hogy mindketten tisztán lássuk, merre is tart a kapcsolatunk. Nem bírjuk egymás nélkül és most minden jól is alakul az életünkben. Virág hatalmasat változott az utóbbi időszakban. Ahogy én látom, volt egy kis zűrzavar nála. Nem igazán találta önmagát, de már tudja, mit szeretne az élettől és erre egyébként nagyon hamar ébredt rá, amiért különösen büszke is vagyok rá – mondta kedvesét ölelve Krisztián, aki időközben komoly üzletember lett és el is szánta magát a nagy lépésre. – Egyébként azt az időszakot, amíg külön voltunk, én is kihasználtam. Befelé fordultam, önmagamra koncentráltam és elindítottam egy vállalkozást. Most újra megpróbáljuk az együttélést is Virággal. 

Ha pedig minden jól megy, akkor vannak nagyobb terveim erre az évre, aminek szerintem mindkettőnk családja nagyon fog örülni

– fogalmazott sejtelmesen Krisztián. 

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/710R_apmkw8B8z23mBk7vWvh5eH8Z9mNKDpt4OCjDJM/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1Yjk0YjU4NDQ4ZTQwMjZhZDAwN2M4ZGI0NjE0NTcw.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Gáspár Evelin és Virág Dubajban mutatják meg, hogy mennyire szexik a nógrádi lányok

Gáspár Bea és Győzike nászútjára a lányaik is velük tartottak.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714978211
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191405_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714978211
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190701_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Volt, aki kétségbe vonta? Bombázó édesanya lett az egykori tinisztárból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián