Majka

Majka csipkelődésének tárgya Babett szája lett

mkb

Létrehozva: 2023.07.09.

Köllő Babett felnőttként vállalta be a fogszabályozót. Gyors és látványos eredményben bízik, s még azt is eltűri, hogy Majka piszkálja a szerkentyű miatt.

Köllő Babett nagy lépésre szánta el magát: felnőttként vállalta be a fogszabályzót. A Bors kérdésére elárulta, fél-e a fogorvostól, és hogy mit szóltak a kollégái a változáshoz.

Fontos a mosolya szépsége

Kifejezetten szeretem a fogorvosokat! – árulta el a meghökkentő tényt magáról Babett

Szigorúan veszem az évi két ellenőrzést, fogkőleszedést. Közszereplőként fontos része a megjelenésemnek a mosolyom, fogsorom – tette hozzá a Sztárban sztár leszek! című TV2-es showműsor ítésze.

Régebben már volt fogszabályzóm, nagyjából tíz éve, felül egy állandó, és tiniként egy kivehető, amit persze nem hordtam rendszeresen, mert egy gyerek még nem érti, miért is fontos ez. A mostani konstrukció nagyon menő: átlátszó, és bármikor ki tudom kapni, ha enni akarok, vagy már kell egy kis szünet. Hetente kapok új sínt, így fele olyan gyorsan elérem a megfelelő eredményt, mint egy hagyományos dróttal – szögezte le Babett, majd hozzátette, szinte észre sem venni sem látványra, sem a beszédében a szerkezetet.

Demcsák Zsuzsi rögtön kiszúrta, mi van Babett szájában

Akikkel csak úgy beszélgetek, nem mondják meg, hogy épp viselem-e vagy sem.

 Na, persze, Demcsák Zsuzsi az első mondatom után kiszúrta. Évek óta járok hozzá, nagyon sokat segített nekem! 

– árulta el. Zsuzsa ugyanis hosszú évek óta foglalkozik beszédtechnika, interjútechnika, műsorvezetés és prezentációs technika oktatásával.

Majka visszaél a helyzetével

Már javában zajlanak a Sztárban sztár leszek! válogatói, első felvételei. Babett elmondása szerint nagyon szabálykövető, így munkában is, amikor csak lehet, felhelyezi a fogszabályzót.

A kedves kollégáim, élünkön Majkával, persze vissza is élnek a helyzettel – árulta el nevetve a dögös anyuka, akinek a tehetségkutatóban Tóth Gabi, Majka és Pápai Joci az ítésztársai.

Mennek a poénok, a froclizás. Rendszeresen kínálgatnak üdítővel, amiről tudják, hogy nagyon kívánom, de ezzel a fogszabályzóval csak vizet ihatok… – sorolta Babett, aki úgy fellelkesült, hogy szeretné, ha lányánál, Millánál is megkezdenék a fogszabályozást még most.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714963811
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189297_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188618_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714963811
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap