Gidófalvy Attila őszinte vallomása: Hiába gyógyultam ki a rákból, a rettegés nem múlt el!

Gidófalvy Attila imád élni, tudja is élvezni az életet. Főleg, amióta meggyógyult daganatos betegségéből. A legendás zenész a Karthagóval és saját formációjával is koncertezik, ugyanolyan élvezettel megy fel a színpadra és játszik, mint a kezdetekkor. A fellépések között pedig családjával van, a betegsége óta még jobban tudja értékelni a szeretteivel töltött időt.

Gidófalvy Attila: A bizonytalanság felőrölt

Mai napig beleborzong a pillanatba Gidó, amikor az orvosa közölte vele: rosszindulatú daganat van a gerincén. Akkor egy másodperc alatt ezer és ezer kérdés futott át az agyán.

− Mi lesz, ha nincs megoldás az elpusztítására, mi lesz a családommal nélkülem? - emlékezett vissza a Karthago billentyűse. 

 Ma már azt szoktam mondani, hogy kimentem a temetőbe próbafekvésre, de túl hideg volt a föld, így itt maradtam. Ezt csak így lehet, humorral kezelni, csak így lehet felfogni. Ha nem így tenném, akkor már nem élnék és ez most nem vicc! Ha valaki egyszer rákos volt, hiába gyógyult meg, a rettegés mindig ott marad. Mi van, ha…

A zenész arról is beszélt, hogy bár hat éve gyógyultnak nyilvánították, havonta nézik a vérképét.

− Odafigyelnek rám, a csodálatos feleségem és a dokik is – folytatta. − A cukrom miatt négyszer van lövölde, na nem a fejembe, szúrom magamba az inzulint. Ez már rutin, mert közben ezerrel mennek a koncertek, a héten csütörtökön Pécsett, pénteken felvidéken robbantunk a Karthagóval, szombaton meg már a Gidó 70 Best of hard rock formációval – amiben a fiammal együtt nyomjuk – Balatonlellén énekeltetjük meg a népet. Egyszerűen imádok zenélni, ez is csoda az életemben. A másik meg a családom! Hogy a feleségemmel még ennyi év után is szeretjük, tiszteljük egymást, vagy hogy az első és a második házasságomból született fiam és lányom édes testvérként szeretik egymást és állnak egymás mellett jóban-rosszban.

Unokája a szeme fénye

Gidó igazi rocknagypapa, akinek unokája már az ölében ülve üti az orgonáját.

− Ha éltél már csodát, Maja az! Egyéves és egy hónapos, cserfes csajszi, odáig vagyunk érte. Szerencsére sokat vannak nálunk, és én minden ilyen pillanatért, amikor együtt a család, hálás vagyok! Persze eddig is szerettem őket, de amióta kardként lobogott a fejem felett, hogy elveszíthetem őket, azóta még inkább megtanultam értékelni az életemet. Édesapám azt mondta, egyszer élünk, de akkor nagyon! Én meg inkább úgy mondom, egyszer élünk, ezért éljük a napjainkat a legszebben! Az lenne még a rock, ha Bogi lányom is megajándékozna egy unokával, imádok nagyfater lenni!