Párharc

Ismétli magát a történelem: újra összecsap az Exatlon két sztárja

Létrehozva: 2023.06.02.

Elképesztő izgalmakkal várja a képernyők elé a nézőket a Párharc döntője, hiszen egy adás erejéig felelevenedik a Exatlon Hungary műsora. A végső összecsapást ugyanis egy Kihívó és egy Bajnok vívja majd.

Alig egy hónapja hét, mindenre elszánt sztárpár vágott neki a Párharc műsorának, mit sem sejtve arról, milyen emberfeletti küzdelem vár rájuk. A hírességek ugyanis szembesültek a legnagyobb félelmeikkel, feszegették a határaikat és próbáltak az előnyükre taktikázni. Van, akinek sikerült, s van, aki kevésbé volt szerencsés, ám mindannyiukról elmondható, hogy erejükön felül teljesítettek. A döntőben azonban csak a két legjobb páros állhat: Mischinger Péter és Juci, illetve Somhegyi Krisztián és Viczián Viki.

Az Exatlon után új esélyt kapott Somhegyi Krisztián és Mischinger Péter  Fotó: TV2

A múlt ismétli önmagát

A páros férfi tagjai nem először kerültek ilyen helyzetbe, ugyanis az Exatlon All Star alkalmával már többször is farkasszemet néztek egymással. Míg Somhegyi Krisztián a Bajnokok csapatát erősítette, addig Vesti a Kihívók színeiben bizonyította rátermettségét. Bár akkor egyiküknek sem sikerült a végső győzelem, most mindketten új lehetőséget kaptak.

– Mindenképpen különös szituáció lépett fel, hiszen Krisszel nem először kerültünk ilyen helyzetbe. Dominikán jó párszor futottunk egymás ellen, de végül mindketten lemaradtunk a dobogóról... Ettől függetlenül más elánnal álltunk most a döntőben, nem tudnám az Exatlonhoz hasonlítani, tekintve, hogy ott nem jutottam el idáig, illetve az teljesen másfajta küzdelem volt – kezdte a Borsnak Vesti.

Mi Jucival nagyon élveztük ezt a versenyt, és ez egyben egy visszaigazolás is volt a kapcsolatunknak. 

Amikor már a döntőbe jutottunk, éreztünk egy megnyugvást is, hiszen az elsődleges célunkat ezzel elértük, de közben vérszemet is kaptunk. Összességében viszont én nagyon büszke vagyok magunkra, de főleg Jucira, hogy együtt végigmentünk ezen az úton, amit kijelöltünk magunknak – tette hozzá az egykori Kihívó. Pénteken pedig fény derül arra is, sikerül-e feltennie azt a bizonyos pontot az i-re, és az Exatlon után a Párharcban felállhat-e a képzeletbeli dobogó felső fokára. 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1714998011
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193255_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Trump és Orbán zárhatja le az orosz-ukrán háborút a The New York Times szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1714998011
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1714998011
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714998011
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték