Party

Egymást átölelve ünnepeltek Király Viktorék

Anomália

Létrehozva: 2023.06.29.

Király Viktor édesapját családja és hatalmas baráti köre köszöntötte fel születésnapján.

Király Tamás 70. születésnapja alkalmából illusztris helyszínen ünnepelt a Király család apraja és nagyja. Barátokkal és kollégákkal együtt buliztak az egybegyűltek. A zenész fiát,  Viktort a buli után csíptük el egy pár szóra, a partira ugyanis, csak a hot! magazin kamerái voltak hivatalosak. 

Nagyon jól sikerült a buli, aminek a szervezésében még apu is részt vett. Komolyan mondom, olyan volt inkább, mint egy gálaest, mintsem egy családi összeröffenés – mesélte mosolyogva az énekes lapunknak, aki természetesen a színpadra is felpattant, ahogy lehetősége nyílt rá. 

Linda, Ben és Viktor együtt léptek színpadra Fotó: Szabolcs László HOT!

Lindával és Bennel is énekeltünk, csináltuk a show-t.

Majd apámmal is énekeltem, azaz inkább ő énekelt, és csak vokáloztam neki a Fly me to the Moon-ban, ami egy gyönyörű jazz-sláger – lelkendezett Viktor. Az eseményen rengeteg híresség is megjelent, és az is kiderült, milyen sokan szeretik a szülinapost.

Ungár Anikó is emelte az est fényét Fotó: Szabolcs László HOT!

"Apám mindig nagyon figyelmes" 

– Meglepődtem, hogy mennyi barátja van apámnak, aki mindig is nagyon közvetlen volt az emberekkel, így nem csoda, hogy sokan veszik körbe – tette hozzá a rendkívüli énekhanggal megáldott Viktor, aki egyébként nagyon felnéz édesapjára, olyannyira, hogy a családi "apamintában" zömmel az ő példáját szeretné követni.

Vannak erényei, amiket mindenképpen ki szeretnék magamban is domborítani, például az, hogy apám mindig nagyon figyelmes. Részt vesz a családi ügyekben, egyszerűen jelen van. Ez nagy erénynek, jó tulajdonságnak tartom. Látom magam apámhoz hasonlatos apaként, persze, a változtatás jogát fenntartom azért!

– fűzte hozzá a híresség, aki a bulira kisfiát, a három éves Kolent ugyan nem vitte, helyette az ikertesója, Ben fia Kai társaságában szórakozott. 

Egyenesen New Jersey-ből repült haza Viktor ikertestvére, Benjamin és kis családja a születésnapra Fotó: Szabolcs László HOT!

Kai egyébként Amerikában él, így nagypapájával sem gyakran találkozott eddig, úgy, ahogyan Kolen sem játszhatott eddig együtt Kai-jal. A fiúkat ugyanis most, a nagypapa születésnapi alakalmából hozta őket össze az élet először, hiszen Kolen a Covid idején született. Azóta eltelt ugyan 1 év, az unokatesókat azonban az óriási távolság is elválasztotta egymástól. 

Apja és fia jazzt is énekelt együtt Fotó: Szabolcs László HOT!

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek