Gyógyulás

Baranyi László: Még a háborúban sem imádkoztam annyit, mint az utóbbi időben

S.M.

Létrehozva: 2023.06.24.

Sztrókja miatt további vizsgálatok várnak Baranyi László színművészre. Az elmúlt időszak igen megterhelő volt számára, de szerencsére a baj mellett van örömhír is, ugyanis unokája sikeresen leérettségizett. A most 96 éves Laci bácsinak azonban még mindig vannak tervei, a háborúban töltött éveiről készült forgatókönyvet szeretné megfilmesíteni.

Június elején lapunk számolt be róla először, hogy  Baranyi László színművész enyhe sztrókkal kórházba került. Öt napot töltött az intézményben. Szerencsére ma már jobban van, ám még mindig kivizsgálásokra kell járnia. 

Egy FBI lehallgató készüléket helyeztek rám, ezzel vizsgálják 24 órán át a szívműködésemet. 

Hatalmas kivizsgálási folyamat vége felé vagyok, most a motort ellenőrzik – kezdte viccelődve a 96 éves Laci bácsi. – Az eddigi vizsgálatok alapján kiderült, hogy a koromhoz képest nincs szervi bajom. Viszont a vérem nagyon sűrű, ezért vérhígítót kell szednem. 93 éves koromig csak kívülről láttam kórházat, nem vagyok gyógyszerfüggő, mert nem is volt rá szükség idáig. Ezért voltam annyira elkeseredve, mert folyton azt kérdezgettem, az élet vége tényleg ilyen? Miért nem lehet másképp? Amikor rosszul lettem, potyogtak a könnyeim, azt hittem itt a vége – emlékezett vissza a történtekre.

Baranyi László és felesége
Feleségével közel ötven éve házasok Fotó: Knap Zoltán

Vannak napok, amik nagyon rosszul indulnak

A színész még nem épült föl teljesen, de bizakodó annak ellenére is, hogy pontosan tudja, már sosem lesz újra a régi.

A remény hal meg utoljára, a közmondás is ezt mondja, valahogy én is így vagyok ezzel a mostani helyzettel. Nem tudom, a meleg okozhatja-e, de vannak napok, amik nagyon rosszul indulnak. 

Időnként a közérzetem lehangoló, ilyenkor az jár az eszembe: öreg vagyok, nincs már értelme az egésznek. Néha küzdök a másik énemmel, hogy mi a fene van velem, hogy ilyen gondolataim támadnak. Ilyenkor aludnom kell egy jót, és utána másképp látom a világot – fűzte hozzá.

Baranyi László
Fotó: Keresztesi Balázs

Imádott unokája sikeresen leérettségizett

Baranyi Laci bácsi a kórházban töltött ideje alatt még imádott kis unokájáért is aggódott, aki épp akkor tette a szóbeli érettségi vizsgáit. A történtek után végre van egy kis boldogság is a családban, ugyanis Kamilla nagyon jól teljesített.

Még a háborúban sem imádkoztam annyit, mint az utóbbi időben. Azt kívántam, hogy Kamilla jó tételt húzzon, én pedig gyógyuljak meg. 

Okos kislány, leérettségizett. Most pedig újabb nehéz egy hónap vár ránk, ugyanis hamarosan felvételi vizsgát tesz, ugyanis a médiában szeretne majd dolgozni. Az Örs vezér téren található egyetemre jelentkezett, csak azt nem döntötte el, hogy riporter vagy rendező szakra akar-e menni, mert eddig a vizsgákra koncentrált – mondta a büszke nagypapa.

Baranyi László unokája
Laci báci nagyon büszke unokájára, Kamilla most érettségizett Fotó: Knap Zoltán

„Nem tudok már úgy dolgozni, mint régen”

A színművész hosszú évek óta nyáron vidékre költözik. Ábrahámhegy az ő kis eldorádója, egy igazi paradicsom, ahova éppen most készül elutazni.

Hétfőn indulunk. Sok hasznomat nem veszik, mert nem tudok már úgy dolgozni, mint régen, ez a család többi részére marad sajnos. 

Klára asszony 88 éves, de még mindig remekül van. Szívós, földbirtokos családból származik, viszont figyelembe kell venni a korát. Szeretünk ott lenni, most főleg a pihenésnek szenteljük az időnket. Van egy Rózsika nevű – egyik kedves kollégámról neveztük el – fűzfánk. Azóta akkorára terebélyesedett, hogy hárman sem érjük körbe. Annyira benőtte a területet, hogy szépen beárnyékol mindent. Ott tudok igazán jókat aludni – mondta boldogan Laci bácsi, aki még azt is elárulta lapunknak: a Budapest ostromának a részvételéből írt forgatókönyvét szeretné filmvászonra vinni.

– Ez az én álmom, vágyam, hogy ez a film megvalósuljon és láthassam. Még ha négykézláb megyek, akkor is vállalok benne egy kisebb szerepet – jelentette ki a színművész.

Lapunk több alkalommal járt a színművész otthonában. A látogatáskor készült fotók az alábbi galériában tekinthetőek meg:

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194408_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715019014
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188024_auto_resized.jpg
life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193335_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715019014
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715019014
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715019014
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715019014
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség