Memento

Máthé Erzsi életében elrendezte a dolgait: A fiatalokra hagyok mindent

Unger Zsolt

Létrehozva: 2023.05.17.

Túlzás nélkül állítható, hogy egy ország gyászolja Máthé Erzsit, akinek nehéz sors jutott osztályrészül. Végül egyedül hagyta itt a földi világot, ám magányos sosem volt.

Néhány nap kellett volna csupán hozzá, hogy a nemzet színésze újra ünnepeljen, hiszen egy héttel a 96. születésnapja előtt aludt el csendesen, örökre. Máthé Erzsi teljes életet élt, ám sok nehézséggel kellett megküzdenie az eltelt csaknem egy évszázad alatt. A színésznő volt férjnél, gyermeke is született, ám a kisbaba nem tudta sokáig boldoggá tenni a mindennapjait: mindössze másfél éves volt, amikor elhunyt.

Máthé Erzsi az utolsó éveiben már nem mozdult ki otthonából (Fotó: Szabolcs László / Ripost)

TBC-s agyhártyagyulladás vitte el a kisfiunkat. Ez egy életre szóló tragédia 

– árulta el korábban a hot! magazinnak a művésznő.

Máthé Erzsi 2012-ben lépett utoljára színpadra. A világot jelentő deszkák, a színház mindig hiányoztak neki, ám ő tudta, hogy nem képes már olyan erővel megjelenni a közönség előtt, mint amilyet megérdemelt volna az ezerfejű cézár. Kilenc évvel ezelőtt már az elmúlás gondolata foglalkoztatta.

– Májusban leszek 87 éves, ha megérem. Lassan el kell menni. Bár Erdélyből egy jósnő azt üzente, hogy 90 évig fogok élni – ecsetelte a  lapnak egykor.

 

Máthé Erzsi vallomása: Ha élne a gyerekem, más lenne az életem

Hála az égnek, a jövőbelátó nem jósolta meg pontosan az elmúlás időpontját, Erzsi ugyan sok betegséggel küzdött, csontritkulása volt, pacemaker segítette a szíve munkáját, ám nem csüggedt, és sokáig harcolt sikeresen a kórságokkal. 8 éve még autót is vezetett – igaz, később sokat romlott az állapota.

– Gyakran kell már orvoshoz járni, és éjszaka fulladok. Ilyenkor eszembe jut, hogy „Istenem, most halok meg!” De reggel újabb nap virrad, és adja Isten, hogy még sokáig ne kelljen innen elmenni – fogalmazott egykor a hot!-ban, majd arra a kérdésre, hogy mi az élet, csak ennyit felelt: „Egy álom”.

Ez az álom ért most véget, ám a színészóriás gondoskodott arról, hogy a halála után is sokan megjegyezzék a nevét.

– Ha élne a gyerekem, ha lennének unokáim, most teljesen más lenne az életem. Akkor azt mondanám, jól vagyok. De rettegek, mi lesz, ha el kell menni. Három alapítványom van, a fiatalokra hagyok mindent – mesélte.

Kedves partnere volt fiatalon Major Tamás (Fotó: Archív)

Rendszeresen járt hozzá orvos

Máthé Erzsi legutóbb a Covid időszakában adott interjút lapunknak. Akkor éppen egy életmentő orvosi beavatkozáson esett át: a pacemakerét kellett beállítani.

– Jól vagyok, de nehezen bírom a meleget. Rendszeresen jár hozzám az orvos, legutóbb a pacemakeremet kellett beállítani, most már minden rendben van. Megvisel most ez a kánikula, esténként nem tudok aludni. Emiatt azonban a nappalok telnek pihenéssel, de nem panaszkodom! – mondta a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki élete utolsó éveiben már nehezen mozgott, mégsem telhetett el úgy hét, hogy ne érkezzen hozzá egy gyógytornász, aki átmozgatja a tagjait. A kollégái és a rajongói feltétel nélkül szerették – most fel kell ocsúdniuk a gyászból, hiszen a művésznő sosem szerette a szomorúságot. Nem maradt más, csak az emlékezés. 

A friss hot! magazinban számos exkluzív sztártörténetet találtok (Fotó: hot! magazin)

Utolsó az elsők közül

Máthé Erzsi még 2000-ben lett a nemzet színésze, az első tizenkét díjazott egyike volt. Ma már egyikük sem él; a legrégebb óta Király Levente (2006), Bodrogi Gyula (2007) és Tordy Géza (2008) birtokolja a megtisztelő címet.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715035212
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195165_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715035212
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193108_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715035212
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715035212
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség