BETÖRŐ

Hoppá! Alekosz állítja, őt kereste a Rádió1-be betörő férfi

Buster

Létrehozva: 2023.05.03.

A Rádió1 székházánál őrjöngő férfi az egykori valóságshowhőst kereste, mert elégtételt akart venni rajta. Legalább is a „görög” ezt állítja.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Sebestyén Balázs kedd reggel, élő adásban árulta el a Rádió 1 hallgatóinak, hogy éjszaka egy őrjöngő férfi próbált meg betörni a stúdióba. A műsorvezető szerint az volt a szándéka, hogy bemondjon valamit az éterbe, de végül a kiérkező rendőrök elfogták és előállították. Nos, Nagy Alekosznak van a történetre egy másik verziója, amit meg is osztott követőivel. 

Alekosz szerint őt kereste a rádió székházára rátörő férfi Fotó: Nagy Alekosz

– Alekosz! Alekosz! Üvöltötte az őrjöngő férfi a Rádió 1 székházában tegnap este, miközben a zsaruk lefogták és bevitték a Gyorskocsiba. 

Én rám várt. El akart kapni. 

– kezdte bejegyzésében a görög, aki úgy véli, az úriember az egyik ismert bolthálózat törzsvásárlója lehet, akikkel kapcsolatban néhány napja osztotta meg igencsak sarkos véleményét egy YouTube videóban. Nos, ha ez így van, van baj rendesen, hiszen bár Alekosz gondolatai valóban sérthették egyes emberek énképét, talán kicsit túlreagálta az illető, ha valóban ez vezetett a garázda tetthez. 

Kerestük a témában Nagy Alekoszt, aki lapunkon keresztül méltatta a Rádió 1 biztonsági őreinek helytállását. 

Hála a jól képzett vagyonőr kollégáknak, akik a Rádió1 épületében teljesítenek szolgálatot! Az ő felkészültségükön múlott, hogy nem szabadult el a pokol. Ez is azt mutatja, hogy vagyonőrökre mindig, minden körülmények között szükség van. Egy időtálló, örök hivatás ez. Büszke vagyok rá, hogy én is vagyonőr vagyok! – tette hozzá Alekosz

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714969817
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714969817
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182599_auto_resized.jpg
astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap