VIGASZ

Tóth Andi kutyusa érzi, hogy nagy a baj

DrCell

Létrehozva: 2023.04.06.

Nagyon cuki és egyben szívbemarkoló látvány, ahogy Bailey Andit vigasztalja.

Igazán szívmelengető pillanatoknak lehettek szemtanúi azok, akik követik Tóth Andi Instagram-oldalát. Az énekesnő készített egy pár másodperces videót amelyen megmutatja, milyen erős kötelék van a rottweilere és közte. Andi egy pillanatra szomorú arcot vág, a kutyus pedig valósággal átöleli, szorosan hozzábújik, ráfekszik, nyalogatja és mindent bevet, hogy felvidítsa imádott gazdáját. 
Ez már csak abból a szempontból is érdekes, mert felvetődik a kérdés, hogy vajon Bailey hány alkalommal láthatta őt ilyen állapotban, amikor úgy érezte, hogy a gazdija érzelmi támogatásra szorul?

Fotó: Bors

 

A szakítás egy gyászfolyamat

Az ember egy szakítás után nem lesz boldog egyetlen csettintésre. Ugyanazon az érzelmi hullámvasúton megy keresztül az, aki nemrég szakított, mint akitől a halál elragadta egy szerettét. A gyászfolyamat öt szakaszból áll: tagadás, düh, alkudozás, lehangoltság és elfogadás. Hogy Andi épp melyiket éli meg, arra nem tisztünk választ adni. Egy biztos, kifelé talán azt mutatja, hogy minden rendben van, hiszen így könnyebb továbblépni, de egy kutya képes kiszimatolni, ha a gazdi lelkiállapotával valami nincs rendben.

Egy héttel ezelőtt Tóth Andi az Instagram-oldalán a 24 órán át látható sztorijában jelentette be, hogy eddigi párjával, Marics Petivel végleg véget ért a kapcsolatuk. Tette mindezt azért, mert volt kedvese egyik közeli ismerőse a médiában nyilatkozott arról, hogy valóban nagy a baj és szeretett volna véget vetni a találgatásoknak.

– Köszönöm, hogy érdeklődtök, valóban szakítottunk. Egy szakításkor általában mindig a másik fél szólal meg, ezt szerettem volna megelőzni, ezért tettem ki azt a videót. Egy cikk erejéig Peti egyik barátja már nyilatkozott. Mindenkinek olyan barátai vannak, amilyenek. Egy biztos, az én barátaim sosem árulnának el, sose nyilatkoznának a magánéletemről a sajtóban. Viszont most már szeretnék készülni a hétvégi élő show-ra, nagyon komolyan veszem a zsűrizést. Nem szeretnék többet beszélni a szakításról. Köszönöm, ha megértitek – mondta korábban a Borsnak Andi, aki egyedül maradt abban a kertes házban, melyben eddig Petivel közösen éltek. Jobban mondva nem maradt teljesen egyedül, hiszen Bailey-vel szinte a nap minden percét együtt élik meg. 
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194408_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194587_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Következménye lesz, ha gyalog mész a McDrive-ba: itt a magyar Meki hivatalos válasza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715030709
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181852_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715030709
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715030709
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség