Napi cuki

Komoly vetélytársa akadt Curtisnek: tündéri videón rappelei kisfia apja egyik dalát

N.T.

Létrehozva: 2023.04.26.

A rapper követői szerint is megállná a helyét a kis Doni a szakmában.

A hazai rapper rendszeresen cukiskodik tündéri kisfiával, nem is olyan rég például azt láthattuk, hogy húsvétkor hogyan indulnak locsolkodni.

A rapper le sem tagadhatná kisfiát Fotó: Szabolcs László

A négyéves Doni ezúttal nem a locsolóverssel vette le a lányokat a lábáról, hanem édesapja egyik népszerű számával, a Topon vagyok című dallal. Az elképesztően aranyos felvételt, amelyen az látszik, hogy kisfia a dalát rapperi Curtis osztotta meg az Instagram-oldalán.

Topon vagyok

Pénz, gyors kocsi, jó csajok,

kezemen egy Rolex vagy Patek, ami ragyog

– hangzott a kis Doni szájából a Topon vagyok című szám néhány mondata. Persze az előadáshoz azért még egy kis segítségre volt szüksége, de a videót elnézve nem nehéz megállapítani, hogy Doni egyszer akár még édesapja nyomdokaiba is léphet. 

Utóbbit pedig a rapper követői is így gondolják, hiszen számos kommentet kapott ezzel kapcsolatban, valaki például azt írta:

– Nagyon cuki a kis pasid! Ha így halad, nem soká együtt toljátok!

Míg másvalaki úgy fogalmazott:

Azt hiszem, komoly riválisod lett.

https://cdn.borsonline.hu/2023/03/Y7TEbnbaMvg-vUaVNP8ZYnLylBDkITa0E3tr-1ZU40U/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk1YmEwZWQ4ZGVhZTRlMDdiZjBlNDg0MzExYzc3ZTJm.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Elég menő: Nem hiszed el, kivel akart bulizni New Yorkban Curtis

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715100011
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715100011
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196193_auto_resized.png
hirtv.hu

Európa a háború árnyékában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27869_resized.jpg?avcount=1715100011
origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715100011
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715100011
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715100011
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715100011
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/B0aDEZO3Oph8jHBgQGNbGvOKmjbqwO5Ke6OGurwRP9k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3NDVlYTk0MzRjYjQ3NjBhM2ZjNjM5NzNmNWRmZTZl.jpg
Szerelmi vallomás

„Hálás vagyok az univerzumnak, hogy egymáshoz sodort minket az élet” – megmutatta piszok jóképű vőlegényét Sydney van den Bosch