Fájdalom

Pokoli fájdalmak kínozták Gáspár Zsoltit! Kórházba került

Buster

Létrehozva: 2023.04.01.

Gáspár Zsolti napokon át szenvedett, míg végül úgy döntött, nincs más választása, mint bemenni egy kórházba. Kiderült, jól tette...

Zsolti gazda folyamatosan járja az országot és ahol csak megjelenik, mosolygós arcok fogadják, hiszen sehová nem érkezik üres kézzel. A híresség komoly csapatot verbuvált és igyekeznek minden kis és nagy településre adományokat vinni, hogy egy kicsit könnyebbé tegyék a rászorulók életét. Gáspár Zsolti ugyanakkor napok óta fájdalmat érzett, ami végül olyan hevesen jelentkezett, hogy kénytelen volt kórházba menni.

Adományosztás közben lett rosszul Gáspár Zsolti Fotó: Gáspár Zsolti

Az orvosok hamar meg is állapították, hogy Zsolti gazda félelme nem alaptalan. 

– Az a nagy helyzet, hogy napok óta komoly fájdalmaim voltak, de abban reménykedtem, hogy majd elmúlik, így folyamatosan úton voltam és jártam az ország óvodáit, idősotthonait és kórházait.

Először múlt hét szombaton kerültem kórházba, ahol kiderült, hogy mindkét vesém tele van apró kövekkel.

– Akkor a fájdalomcsillapító injekció segített és végül saját felelősségre haza is mentem – kezdte a Ripostnak Gáspár Zsolti, aki az orvos tanácsa ellenére sem pihent. Másnap ismét útnak indult...

– Győrbe várták az adományokat, de útközben megint pokoli fájdalmaim lettek. Velem volt a feleségem, aki azonnal a kórház felé vette velem az irányt. Végül megkaptam a szükséges gyógyszereket, így most abban bízom, hogy ezek a vesekövek maguktól távoznak majd és nem kell komolyabb beavatkozásnak alávetnem magam – tette hozzá Zsolti, aki persze szeretne mihamarabb újra autóba ülni, és folytatni az országjáró körútját, hiszen mint mondja, rengeteg hely van még, ahol elkél a segítség. 

Kétszer is kórházba került Zsolti gazda Fotó: Gáspár Zsolt

– 2023-ban szeretnék minden egyes településre eljutni és vinni a segítséget. A csomagokba mindig vannak hosszan eltartható alapélelmiszerek, egy kis édesség a piciknek és némi vitamin is, hiszen arra mindenkinek szüksége van. Szerencsére rengeteg helyről kapunk segítséget.

Olyannyira, hogy már a tengerentúlon is híre ment a munkánknak.

Nemrég egy ott élő nagyon gazdag üzletember keresett meg minket, hogy szeretne csatlakozni hozzánk és szeretne eljönni Nógrádmegyerbe, hogy megnézze, hogyan élnek itt az emberek a cigánysoron. Nos, ez meg is történt... – mondta büszkén a lábadozó Zsolti gazda

– Ebben az évben egyébként elindulunk a határokon túlra is, hiszen nem feledkezhetünk meg azokról a magyarokról sem, akik mondjuk Kárpátalján, a Vajdaságban, vagy éppen a Felvidéken élnek. Az ő kezüket sem engedjük el, hiszen ők is hozzánk tartoznak, ők is a mi vérünk – jelentette ki a lapnak határozottan Gáspár Zsolti

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195050_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai változás: így néznek ki most a Született feleségek sztárjai - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715043911
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194790_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715043911
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715043911
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715043911
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője