Divat

Ciki vagy trendi? Döbbenetes szerelésben flangált G.w.M

Doris

Létrehozva: 2023.04.19.

Nem a ruha teszi az embert, vagy mégis?

Meglepő felvétel kering a Reddit nevű közösségi oldalon a hamarosan újra apai örömök elé néző Varga Márkról, művésznevén G.w.M-ről. A rapper a hétvégén az egyik budapesti plázában kapcsolódott ki, a Keleti pályaudvarhoz közel. Ebben önmagában még semmi különös nincs, csakhogy a megjelenésétől a lesifotó készítőjének is leesett az álla.

G.w.M öltözködéséről mindenkinek megvan a véleménye Fotó: Facebook

Akárhogy is nézzük, G.w.M-et vélhetően bilincsben vinné el a divatrendőrség, legalábbis a Reddit felhasználók szerint, mondván, nem igazán sikerült normálisan felöltöznie.

"Én vagyok a férfi loaferek legnagyobb hazai kedvelője és védelmezője, de az a helyzet, hogy a farmerszoknya, fehér harisnya és rózsaszín blúz mellett már említésre sem méltó."

"Tudom, nem a külső miatt választ az ember párt, és Csuti sem az esetem, de erre lecserélni. Phuj"

"Elsőnek azt hittem, hogy farmerszoknyàban és fehér harisnyában van" 

"Balerina cipő, farmer térdszoknyával"

Ilyen és ehhez hasonló hozzászólások árasztották el a közösségi oldalra feltöltött képet, ami valóságos lavinát indított el. Az mindenesetre biztos, hogy a így nem vonulhatna végig a kifutón a londoni divathéten, de a milánóin sem.

 

Kulcsár Edina öltözködését is megváltoztatta

G.w.M divatra gyakorolt hatása a felesége, Kulcsár Edina öltözködési stílusát is alaposan átalakíttatta. Az egykori szépségkirálynő korábban igencsak merészen, nőiességét hangsúlyozva öltözött, ám amióta együtt van a rapperrel sokkal visszafogottabb, inkább a sportos stílust képviseli, és gyakran öltözik össze G.w.M-mel. Leginkább az egyik olasz luxusmárka kollekciójából szeretnek válogatni.

Megszólalt a divattanácsadó

A Ripost megkereste az elismert stylistot, Kiss Márkot, aki a netezőkhöz hasonlóan azon a véleményen volt, hogy nem ez volt G.w.M legelőnyösebb szettje, az viszont mindenképpen dicséretes, hogy valaki szeret és mer is kísérletezni.

"Ezt az összeállítást nem mondanám túl esztétikusnak, és nem is túl előnyös neki, már ami az arányokat illeti. Azt viszont hozzá kell tennem, hogy rá egyébként is jellemző, hogy bátrabban öltözik, mint az átlag, szeret kísérletezni. Az sem kizárt, hogy sietett és épp csak felkapott valamit, de az vitathatatlan, hogy nem ez volt élete legjobb választása" - mondta a Ripost-nak Kiss Márk.

A nagy vihart kavaró fotót ide kattintva tudod megnézni!

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195135_auto_resized.jpg
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715073314
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195001_auto_resized.jpg
ripost.hu

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715073314
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194095_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195808_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb elképesztő trükkel próbálkoznak a csalók – Jobban teszed, ha te is résen vagy!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715073314
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715073314
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715073314
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett