JEL

Vajna Timi üzenetet kapott néhai férjétől a síron túlról

Prac Lee

Létrehozva: 2023.03.31.

Vajna Timi hisz abban, hogy néhai férje, Andy időről időre üzen neki a síron túlról. Korábban az időjárás változását és egy fehér pihét is a világhírű producer gondoskodásának értelmezte.

Lépten-nyomon néhai férje emlékébe botlik Vajna Timi. Több mint négy éve, hogy a világhírű filmproducer elhunyt, s úgy fest, Timi még nincs túl a gyászon. Nemrég 24 óráig elérhető Instagram Storyban mutatott meg egy számára fontos pillanatot, ami felett sokan – szó szerint – elsétáltak volna. Történt ugyanis, hogy a Los Angelesben élő Timi séta közben vett észre valamit a földön: a betonba valaki korábban belevéste, hogy „Andy”.

Timi a földön vett észre egy férjére emlékeztető jelet Fotó: Instagram/Vajna Tímea

Nem ez az első eset, hogy Timi jeleket vél felfedezni a környezetében, amiket Andy üzenetének tulajdonít. Ezúttal egyelőre nem fejtette ki, mit gondol, miért kelthette fel magára a figyelmét a filmmogul.
Két éve a Bors azonban felidézett néhány momentumot, amik Timi számára különleges, ezoterikus jelentéssel bírtak. Például Andy temetésekor a hideg zimankós idő ellenére kisütött a nap, amit néhai férje figyelmességének tulajdonított. 
De a celebnő azt is kiemelte, hogy mikor lefotózta az ölében Andy urnáját, arra egy fehér szösz szállt, amit „néhai férje angyali pihéjének” nevezett.

Vajna Timi, Vajna Tímea, YouTube, TV2
Timi hisz abban, hogy Andy jeleket küld neki a síron túlról Fotó: YouTube

Timi úgy érzi, Andynek az új kapcsolatáról is megvan a véleménye. Miután új párja, Zoltán eljegyezte, Timi álmában megjelent a néhai filmmogul, aki arra figyelmeztette, hogy alaposan gondolja meg a döntését

Bár Timi és Zoltán kapcsolata leginkább hullámvasútra emlékeztet, az üzletasszony elköteleződött amellett, hogy édesanyává váljon. Nemrég bejelentette, hogy hosszas sikertelen próbálkozás után egy termékenységi klinikán kér segítséget.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714960816
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714960816
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191118_auto_resized.jpg
travelo.hu

Morcos, téli álmukból ébredő medvékkel küzdenek Japánban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap