Siker

Váratlan telefonhívás: Erre nem számított Agárdi Szilvi

Angie

Létrehozva: 2023.02.10.

Agárdi Szilvi produkcióját és hangját imádta a közönség.

Agárdi Szilvi múlt szombaton megnyerte a Csináljuk a fesztivált! Kovács Kati-Úgy Szeretném meghálálni című dalával tarolt az énekesnő, akit azóta is sokan felhívnak, hogy gratuláljanak neki. A Bors megtudta, a dal szerzője is megtette ezt, ami Szilvi számára hatalmas elismerés volt.

Agárdi Szilvi Kovács Kati Csináljuk a fesztivált! - döntő
Fotó: Cseke Csilla / MTVA


- Hihetetlen örömben volt részem, ugyanis a verseny után felhívott a dal zeneszerzője Gábor S. Pál. Gratulált nekem és elárulta, hogy a verseny alatt mindvégig sejtette, hogy ez a dal esélyes lesz a győzelemre. Azt mondta, hogy nagyon tetszett neki a hangom és az előadásmódom – mesélte lelkesen Szilvi, aki szó szerint elsöprő sikert aratott, hiszen a versenyen túl a közönséget is megnyerte magának. Csak pozitív kommentek érkeztek a róla megjelenő videók alá, sőt többen azt szeretnék, ha más műsorokban is feltűnne.

– Kár, hogy nem látni Szilvit más műsorokban. Igazán tehetséges és kedves teremtés. Jó lenne őt hallgatni máskor is, de akár zsűrizni is beülhetne valahova – ilyen kommentek olvashatók az egyik videó alatt, amit nagy egyetértésben sokan lájkoltak. Megkérdeztük az énekesnőt, ő vajon el tudná-e képzelni magát valamelyik most futó műsorban. 

– Sajnos nem tudnék mimikát vagy tánclépéseket utánozni, de ha elég lenne csak a hangot lemásolni, szívesen indulnék a Sztárban Sztárban. Nyilván főzőműsorba nem tudok elmenni, de zenés műsorban szívesen énekelnék még – árulta el Agárdi Szilvi, aki ha lehetőséget kapna rá, kipróbálná magát új szerepkörben is. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190559_auto_resized.jpg
origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715016912
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192532_auto_resized.jpg
life.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: új lehetőségek, új célok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194074_auto_resized.jpg
ripost.hu

Magyar Péterék összevissza kapkodnak, egymás után állnak elő vállalhatatlan jelöltekkel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192919_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715016912
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715016912
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715016912
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715016912
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek