súlyos

Orvosi tanácsra vonul vissza Fekete László

Létrehozva: 2023.02.22.

62 évesen az ország "Toldi Miklósa" kénytelen letenni a súlyokat. A szervezete ugyanis már nem bírja a megterhelést, hallgat az orvosaira, így Fekete Laci most az utolsó versenyére készül.

A lassan nyugdíjkorba lépő Fekete Laci, akit sokáig a Magyarország legerősebb embere cím birtokosaként tartottunk számon, be kell hogy lássa, hogy pályafutása végéhez ért. Nem más, mint az egészsége forog kockán.

Elég volt! – mondták az orvosok, és én is ezt mondom. De még egy utolsó versenyre benevezek a fiaimmal egy csapatban

– mesélte nagy lendülettel a TV2 stábjának Fekete, akivel az edzőteremben találkoztak, ahol nem állta meg, hogy nem nyúljon a súlyokhoz, a tiltás ellenére sem. 

Fotó: TV2

30 évig tiltották

Az erőemelő most azt mondja: nem dacol tovább az elkerülhetetlennel, és átadja a stafétát fiainak.

Az idő múlásával sajnos nem lehet dacolni, meg kell érteni és el kell fogadni, hogy az emberi szervezet nem erre lett kitalálva, hogy öt, vagy hatszáz kilókat emelgessen

– mesélte a Toldi Miklós verseny egykori győztese, aki 80-as, 90-es években a a sportág összes fellelhető kupáját, érmét, elismerését bezsebelte.

 

"Erős" életút

– Megszámolni sem tudom, mennyi van a kupákból. Az eredmények egymás után értek, de ma már más. A közelébe sem mehetek a súlyoknak, nehogy ne tudjam visszafogni magam, és nagy bajt okozzak magamnak – mesélte Laci, akit nem most tiltanak el először az edzéstől. Úgy tűnik azonban, hogy a meglett bajnok most először hallgat az orvosokra.

30 éve tiltanak, de nem foglalkoztam vele. Most volt egy térd-röntgenem, ami megijesztett. Azt mondták, a csontjaim már egymáson vannak, és ha nem hagyom abba az emelés, meg kell műteni, protézist kell berakni

 – avatott be bennünket Fekete Laci, akinek most a szervezete jelzett. 

Fekete Laci fiaiva
l
A Fekete-fiúk vették át apjuktól a stafétát (Fotó: TV2)

Olimpiára fel!

A híresség fiainak fogja továbbadni a stafétát, akik nem estek messze a fától, és most utoljára apjukkal készülnek egy versenyre. 

 A fiaimmal még egy utolsó versenyre elmegyek, aztán abbahagyom a versenyzést végleg. 

A jövőben pedig, a gyerekeim menedzselése, és fiatalok segítése mellett arra törekszem, hogy kérvényezni fogom az olimpiai sportágak közé felvételét az erősportnak

– újságolta Fekete Laci. 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715106616
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715106616
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197768_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715106616
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715106616
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715106616
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715106616
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715106616
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/IUTEOoNLMrEJGlpI8euRji7EKnN_A7gI0Vc31pYogNA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyZDQ3MzAzZGJkMDQ2NThiYzUxZGU5NjQ1Mzc1NDgz.jpg
Gyermekáldás

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"