Megoldás

Leleplezte Király Viktor házassági gondjait egy jósnő

K.B.

Létrehozva: 2023.02.24.

A jósnő látja a megoldást, amivel megmenthető lenne Király Viktor és felesége házassága.

Hetek óta kering a pletyka, miszerint válságba kerülhetett Király Viktor és felesége házassága. A szemfüles rajongók szerint több jel is azt támasztja alá, hogy valami nincs rendben Király Viktor és felesége között.

Király Viktor / Fotó: TV2

Elsőként azt emelték ki, hogy egy jó ideje nem láthattunk közös fotót a szerelmesekről. Emellett arra is rávilágított valaki, hogy az utóbbi időben az utazásokra sem kisérték el egymást, míg Anita az édesanyjával tölt több időd, addig Viktor egyedül szokott bejelentkezni a vakációról. 

Király Viktor csupán annyit nyilatkozott a találgatások kapcsán: hullámvölgybe került a házassága. A Ripost ennek kapcsán felkereste Müller Rózsa jósnőt, aki szívesen belenézett az énekes házasságának jövőjébe. 

- Nagy baj van. Házasságuk azonban még javítható, de ezt külső segítség nélkül nem igen fogják tudni megoldani. Fontólra kell venniük – még ha ismert emberként oly nehéz is –, hogy a pozitív változásért bevonnak-e egy harmadik felet, vagy veszni hagyják az együtt töltött éveket – olvasta ki a kártyákból a jósnő.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196010_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715080216
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715080216
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715080216
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715080216
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715080216
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam