Őszinteség

Kökény Attila kendőzetlenül vallott Tóth Andikéról

Létrehozva: 2023.01.21.

Kökény Attila elmondta, mit gondol Tóth Andiról és Marics Petiről.

Tavasszal elindul a Sztárban Sztár 9. szériája, ami biztosan tartogat majd meglepetéseket. Azt már tudni lehet, hogy két zsűritag csatlakozik, így Lékai-Kiss Ramóna, Kökény Attila, Papp Szabi mellett helyet foglal majd Tóth Andi és Marics Peti is – írja a Metropol

Kökény Attila továbbra is zsűrizni fog a Sztárban Sztárban 

A szerelmesek számára nem lesz újdonság a TV2 stúdiója és a feladatukat is hitelesen végzik majd el, legalábbis Kökény Attila szerint.

Nagyon örülök, hogy beülnek a zsűriszékbe. Fiatalok, így képviselnek valami olyat, amiből mi már kiöregedtünk. Mind a ketten szerepeltek is korábban a Sztárban Sztárban, így emiatt is hitelesen tudnak zsűrizni. Átérzik a versenyző helyzetét

kezdte Attila, aki szerint senki nem kérdőjelezheti meg az énekesek hitelességét, hiszen tehetségesek, mint az álom.

„Tóth Andi ezerszer bizonyította már, hogy mindenhez ért: profin énekel és táncol. Marics Petit is nagyon kedvelem és szórakoztatónak tartom. Garantált, hogy jól fogjuk érezni magunkat. Én idén is  szórakozni megyek majd a stúdióba, mivel ismert emberek lépnek majd színpadra, nem kívánok szakmailag senkit kritizálni” – árulta el az énekes, akinek nem kell különösebben készülnie a tavaszi kezdésre, már most szuper formában van. 

„A Dancing with the Stars alatt lefogytam 8 kilót és azt azóta is tartom. Járok edzőterembe és sokat futok, figyelek a táplálkozásomra, így most úgy érzem, jó formában vagyok” – tette hozzá Attila. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194408_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715056217
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715056217
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715056217
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715056217
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715056217
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője