Szakítás

"Egymás nélkül képzeljük el az életünket" - 2022 a sztárszakítások éve volt

Bors

Létrehozva: 2022.12.31.

A sok örömteli hír mellett bőven akadt pár kellemetlen bejelentés is: házasságok, kapcsolatok futottak zátonyra.

2022 nem csak a boldog egymásra találásról, hanem a viharos szakításokról is szólt! Hazánkban is több sztár döntött úgy, hogy végleg elbúcsúzik a párjától, hol békében, hol pedig heves szócsaták közepette. 

Lapunk most összeszedte az idei év legváratlanabb szakításait.

szakítás, párkapcsolat
Fotó: Shutterstock
Több sztárpár kapcsolata is zátonyra futott 2022-ben

Szabó Zsófi és Shane Tusup

Az év talán legmeglepőbb és egyben legbotrányosabb szakítása Szabó Zsófi és Shane Tusup nevéhez fűződik. Az egykori álompár derült égből villámcsapásként bontotta fel az eljegyzését, s bár nem kívántak beszélni döntésük részleteiről, hamar kiderült, hogy komoly oka volt a szakításnak. Állítólag Shane heves természete akasztotta ki annyira Zsófit, hogy azonnal kiadta az útját a sztáredzőnek. 

 

Körtvélyessy Kinga és L.L. Junior 

Idén augusztusban jelentette be L.L. Junior, hogy feleségével, Körtvélyessy Kingával a válás mellett döntöttek. Kinga számára nehéz volt a 2022-es év, nemrég vesztette el édesanyját és házassága is tönkrement, ráadásul külön kell nevelnie édesapjától Lilit, akinek mindketten igyekeznek megadni mindent. Juniorra azonban azóta rátalált a szerelem is, Dárdai Blanka rabolta el a szívét, akivel boldogsága láthatóan határtalan. 

 

Csuti és Szorcsik Viki

Kulcsár Edinával való botrányos válása óta már háromszor is rátalált idén a szerelem Csutira, azonban kettő szakítással végződött. Először egy civil lány, Regina oldalán találta meg a boldogságot, majd utána Szorcsik Vikivel folytattak titkos románcot. Végül mindkettő zátonyra futott, most pedig egy 26 éves, vidéki lány társaságát élvezi, aki a szóbeszédek szerint több szépségversenyen is indult már.

 

Pap Dorci és Esztergályos Patrik

Az Exatlon álompárja már a közös életét tervezte Budapesten, mikor hirtelen elváltak útjaik. Dorci a Dancing with the Stars műsorában jelentette be, hogy bármennyire is igyekeztek, nem tudták megmenteni a kapcsolatukat, ezért a szakítás mellett döntöttek. Egyelőre úgy tűnik, mindketten a szingli életet élvezik, nincs új párjuk.

 

Janza Kata és Pesák Ádám

A sztárpár öt együtt töltött év után a Facebookon jelentette be, hogy a kapcsolatuk zátonyra futott. A döntésük okát nem kívánták részletezni, azonban azt kijelentették, hogy a jövőben is szeretettel gondolnak a másikra, és a nézők láthatják is őket közös színházi előadásokban. 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192793_auto_resized.jpg
origo.hu

Megváltoztatták az F1-es Miami Nagydíj végeredményét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715006713
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193170_auto_resized.png
metropol.hu

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192804_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Anya csak egy van! Kivel vonultak ki a kezdéshez a Fradi–Debrecen meccs főszereplői? (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715006713
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715006713
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715006713
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715006713
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek