Élmények

Álomutazáson töltődött a mulatós sztár – „A bakancslistám egyik pontját is ki tudtam pipálni”

S.M.

Létrehozva: 2022.12.04.

Nemrég tért haza egy hetes álomutazásáról Postás Józsi. Csodálatos hajóúton vett részt párjával, ahol életre szóló élményekkel gazdagodtak. Egy váratlan minikoncertre is sor került a Földközi-tenger közepén.

A koronavírus-járvány miatt két évet várt az álom utazásra Postás Józsi. Egy felvidéki utazási iroda által szervezett csoportos kiránduláson hét napot töltött egy luxushajón a Földközi-tengeren, több kikötővárost érintve. Párjával vágott neki az utazásnak, ám arra nem számított, hogy ott is mikrofont fog ragadni.

– Egy hétig tartott az út, ebből két teljes napot töltöttünk a tengeren. 

Óriási élmény volt mindkettőnk számára. A covid előtti időszakra terveztük, de közbe szólt a járvány. 

A nyár nagyon jól telt, rengeteg felkérésnek tettem eleget, így már nagyon vártuk, hogy a pihenésnek adhassuk át magunkat. Ráadásul nekem nem volt idegen a hely, ugyanis korábban jártam ezen a hajón. Jó idegenvezetőként tudtam végigkísérni a páromat – kezdte mosolyogva élménybeszámolóját Józsi.

Postás Józsi
A Titanic című filmben érezték magukat, mert a hajó belsőépítészete az egykori hajónak a másolata. Fotó: Postás Józsi

– Dalszerzőként igazi inspirációként hatnak az új színek, hangulatok, illatok, ebből a szempontból is nagy szükségem volt a kikapcsolódásra. Sok helyen jártam már a világban, de ez egészen más élményt nyújtott. Elképesztő kiszolgálásban és ellátásban volt részünk, mindig kaptunk egy-két jó szót, úgy éreztük magunkat, mint a Titanic című film utasai, pláne, hogy a hajó belsőépítészete is mintha az egykori hajónak a másolata lenne – mesélte az énekes, majd hozzátette, az úszó szállodán, ha sportolni, medencézni, szaunázni támadt kedve valakinek, itt minden adott a pihenéshez.

Bár az út elsősorban a pihenésről szólt, a vendégek unszolására egy mini koncerttel zárta a utazást.

– Nem készültem fellépésre, de mindig van nálam egy kis zenei anyag. Sikerült a velünk utazóknak olyan dalokat is előadnom, amit eddig nem gyakran énekeltem. Végül egy szuper kis buli kerekedett a hajó tizennegyedik emeletén a csapat számára fenntartott privát teremben, a visszajelzések alapján mindenki jól érezte magát. Olyan csoport utasai lehettünk a párommal, ahol komoly barátságok szövődtek. Szuper társasággal utaztunk. 

Feltöltődve, fitten, frissen érkeztem haza, és a bakancslistám egyik pontját is ki tudtam pipálni

 – fűzte hozzá érdeklődésünkre Postás Józsi.

Több napot töltött a Földközi-tengeren Fotó: Postás Józsi


 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715091910
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194911_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196532_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A szomszédban a magyar haderőn gúnyolódnak, pedig valójában aggódniuk kellene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715091910
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195889_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715091910
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715091910
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715091910
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria