VISZÁLY

Vége a barátságnak? Heatlie Dórit hidegzuhanyként érte Varga Viktor döntése

Létrehozva: 2022.10.19.

Módosítva: 2022.10.19.

A TV2 izgalmas vetélkedőjének keddi adásában a feszültség tetőfokára hágott.

Bár ezúttal Varga Viktorék vitték a pálmát, a győzelemmel járó jutalom óriási fejtörést okozott nekik. Több játékos sorsa múlhat a döntésükön, mivel az övék lett a megtiszteltetés, hogy egy párosnak előnyt egy másiknak pedig hátrányt szavazzanak meg. 

Előbbinél könnyű dolguk volt, G.w.M és Kulcsár Edina nem orrolt meg rájuk azért, hogy 3 perc levonásra került a játékidejükből, Heatlie párosnak viszont már nem volt olyan őszinte a mosolya: nekik 2 plusz perccel megtoldották azt.

Varga Viktorék elmondák, hogy azért választották G.w.M-éket, mert egyrészt nagyon szimpatikusak nekik, másrészt pedig talán a korábbi, Edina dala miatti konfliktust is elsimíthatják. A hátrányt Viktor elmondása szerint azért Dóriék kapták, mert úgy véli összeszokott párosként könnyedén behozzák a lemaradást. Dóri igencsak a szívére vette a döntést, amit Heatlie Dávid csak tetézett azzal, hogy nem állt ki kedveséért. Viktor bízott benne, hogy jobb barátok annál, mint hogy ezen fennakadjanak, és csalódott Dóriban, amiért nem érti az álláspontját.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715105112
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715105112
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195783_auto_resized.png
metropol.hu

Most érkezett: baleset történt, erre készüljenek a 4-es 6-os villamos utasai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195106_auto_resized.jpg
vg.hu

Nagyobb lett a vártnál a legújabb Tesla Model Y hatótávja, Elon Musk ki is fizettetné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715105112
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715105112
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715105112
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715105112
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715105112
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/B0aDEZO3Oph8jHBgQGNbGvOKmjbqwO5Ke6OGurwRP9k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3NDVlYTk0MzRjYjQ3NjBhM2ZjNjM5NzNmNWRmZTZl.jpg
Szerelmi vallomás

„Hálás vagyok az univerzumnak, hogy egymáshoz sodort minket az élet” – megmutatta piszok jóképű vőlegényét Sydney van den Bosch