„Muter, hazahoztalak!” - könnyek közt szórta folyóba szülei hamvait Nagy Feró

A Beatrice zenésze mindig is büszkén vállalta erdélyi gyökereit. Hetvenhat évvel ezelőtt, Letenyén erdélyi menekültek gyermekeként született.

Gyerekként egy pincelakásba kerültek

Édesapja azért jött át Magyarországra, mert nem akart a magyarok ellen harcolni a román hadseregben. Eleinte egy kocsiszínben laktak, majd egy Verőfény utcai pincelakásba kerültek. Sokszor töltötte az szünidőt Erdélyben, de ma is szívesen jár oda. Édesanyja azt szerette volna, ha mérnök lesz a fiából, ám Feró ennek ellenére a rockzenész életet választotta. Sikerült valóra váltania azt az álmát, amire vágyott, amit nem csak szeret, de meg is tud élni belőle. Nemrégiben egy háromállomásos turnét tartottak Erdélyben, először Homoródszentmártonon, azt követően Csíkszentmártonban végül Marosvásárhelyen.

„Erdélybe mindig hazamegyek”

– Hatalmas siker volt, hihetetlenül sokan voltak. Idén már öt-hat alkalommal jártunk ott, játszottunk Gyergyó környékén, Székelyföldön is. Mindig örömmel megyek oda, mert nekem ma is egy kicsit a hazám, már csak a családom és a neveltetésem miatt is. 

 Ráadásul azon a falun mentünk keresztül, ahol az édesanyám meglátta a napvilágot. Bár nemigen tudok ott mit csinálni ennyi idő távlatából, de néhány percre megálltunk, és picit el tudtam merengeni a múlton. Mondhattam volna egy imát anyámért, megérdemelte volna, mert már fönn van a mennyekben. Áttelepedett szüleim többször hangsúlyozták, hogy ez a mi hazánk, Magyarországon csak ideiglenesen lakunk. Nyárádmenti székelynek tartom magam, édesanyám egyébként Nyárádszentbenedeken született – mesélte Feró.

„Az én koromban már minden régen volt”

A Kossuth-díjas énekesnek máig fáj a szülei elvesztése, bár ahogy szokták mondani, az idő begyógyítja a sebeket. Először édesapja, majd négy évre rá édesanyja is örökre lehunyta a szemét. Évekig az Óbudai temetőben volt elhelyezve az urnájuk, aztán Feró gondolt egyet, és úgy döntött, hazavinné őket.

– A szüleimet elhamvasztattam, és mivel Magyarországon éltek, itt is volt a temetésük. 

Nekem ez olyan érzés volt, mintha sok év után hazatértek volna. Botond fiam kísért el az útra, ketten búcsúztunk tőlük örökre. Letérdeltem, imádkoztam egy sort, és sírva mondtam anyámnak: „Muter, hazahoztalak!”. Igaz, ez is már öt-hat évvel ezelőtt történt, de az én koromban már minden régen volt – mesélte meghatódva a ma már négyszeres nagypapa.