Demjén Rózsi üzent a fiataloknak: Becsüljétek meg a szabadságot!

Demjén Ferenc egy ideje nem adott már interjút, hiszen úgy érzi, mindent elmondott már az egy emberöltő alatt, amióta először lépett közönség elé. De vajon csak mi érezzük azt, hogy mindent elért, amit egy zenész csak álmodhat magának, vagy ő is elégedett a mögötte álló hat évtizeddel? 

- Sosem voltak igazán nagy vágyaim az életben. Én annak idején csak úgy beálltam játszani és énekelni és már az is egy csoda volt, hogy tetszett mindenkinek, mint ahogy egy csoda az is, hogy a mai napig tetszik az embereknek. Nem álmodoztam soha többről, mint amennyi megadatott, nem álmodtam világsikerről, csak egyszerűen zenélni akartam és ezt akarom ma is - kezdte a Borsnak 75 éves legenda, aki bár bizonyosan lehetett volna világszerte ismert és elismert zenész, mindig boldog volt attól a tudattól, hogy szűkebb pátriájában 10 millióan fújják kívülről a dalait. 

„Ez lett belőle és talán ez nem kevés…”

– A közönség megszeretett engem, én megszerettem őket és rászoktattak arra, hogy jól érezzem magam a színpadon. Amíg ez így van addig én játszani fogok. Világ életemben azt vallottam, hogy az embernek a lehetőségein belül kell gondolkodnia. Ezért nem is fáj és nem is fájt soha, hogy nem ismerik a nevem világszerte. Amikor fiatal voltam, nem volt meg a lehetősége annak, hogy meghódítsam ezt a bolygót, így igyekeztem abból kihozni a maximumot, ami adódott. 

Sosem agyaltam azon, hogy mi lett volna ha, hiszen olyan hamar lettem népszerű és olyan gyorsan kezdett a tenyerén hordozni engem a közönség, hogy okom sem lehetett volna panaszra – tette hozzá a Kossuth-díjas énekes, akit ugyan fiatalon elkapott a nyugaton tapasztalt szabadság érzése, de végül mindig hazahúzta a szíve és nem bánta meg. 

 „Ez volt a mi utunk és ez ma is”

– Annak idején volt bennem düh, főleg, amikor külföldön koncerteztünk és láttuk azt a szabadságot, amiről itthon csak álmodtunk. Emlékszem milyen jól éreztük magunkat nyugaton, amikor itthon még tombolt a diktatúra és élénken él bennem a harag, amit akkor éreztem, ha valaki felhozta, mi vár majd ránk otthon, pláne, ha kiderül, hogy nem csak játszottunk, de barátságokat is kötöttünk a vágyott szabad világ zenészeivel. 

 – jelentette ki Rózsi, aki végül üzent a mai fiataloknak, akik úgy érzik, nincsenek jó helyen. 

„Rengeteget vettek el tőlünk...”

– Ezért is mondom, hogy olyan jó lenne, ha minden magyar honfitársam megértené, hogy amiben ma élhet az bizony nagyon nagy szabadság. Sokan vannak, túl sokan, akik nem látják, hogy mennyire át voltak verve annak idején és hogy mennyien itt vannak még azok közül, akik nem mondtak nekik igazat a világról és az irányról, amerre együtt menni kellene. 

 Azt üzenem a fiataloknak, én, mint volt fiatal, hogy becsüljék meg a szabadságot és ne kívánják vissza a múltat, mert az bizony rengeteget vett el tőlünk és azok, akik ezt tették, azok az eszmék most is itt mocorognak körülöttünk. Egy a megoldás: egyszerűen csak nem oda kell állni! – fogalmazott bölcsen Demjén Ferenc.