Kínos

Szakításuk után kínos helyzetbe került Shakira és Gerard Piqué – fotók

Bors

Létrehozva: 2022.06.12.

Módosítva: 2022.06.13.

Hiába szakítottak, a gyermekeik miatt közös programra kényszerültek.

Shakira és Gerard Pique

Múlt héten az egész világot ledöbbentette a hír, miszerint 12 év után végleg lezárta kapcsolatát Shakira és Gerard Piqué. Szerelmük gyümölcse két kisfiú, akik az édesanyjukkal maradtak, az apukájuk pedig barcelonai legénylakásába költözött.

Nyilván a kialakult helyzet kínos mindkét félnek, hiszen már az is kiderült, a focista csalta meg a világhírű énekesnőt, azonban harag ide vagy oda, gyermekeik miatt a jövőben is meg fognak jelenni egy-egy közös programon. Pont egy ilyen kínos felvételt került napvilágra Shakiráról és volt párjáról, akik épp szülői kötelezettségüknek tettek eleget, amikor idősebb, tízéves fiuk, Milan meccsére voltak hivatalosak.

Mint az egy ilyen esetben várható, nem egymás mellett foglaltak helyet, sőt úgy próbáltak elhelyezkedni a lelátón, hogy ne is lássák egymást a mérkőzés alatt. Shakira a lelátó első sorában ült, míg Piqué a legfelső sorban szurkolt a kisfiának. 

A képeket elnézve valószínűleg semmi esély a békülésre az egykori álompár között 

– írja a The Sun.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194408_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194587_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Következménye lesz, ha gyalog mész a McDrive-ba: itt a magyar Meki hivatalos válasza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715030413
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181852_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715030413
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715030413
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség