Celeb

Máshol ezért börtön jár, Weinstein 23 évet kapott: tanítványát vette rá a szexre Havas Henrik

Bors

Létrehozva: 2021.09.25.

Kikerült a netre a Havas-féle újabb szexbotrány teljesnek mondható hangfelvétele. Sokan tippelnek arra, hogy a becsapott áldozat állt így bosszút.

Eljuttatták a BorsOnline szerkesztőségébe a csütörtökön nyilvánosságra került újabb Havas-botrány valószínűleg teljes hangfelvételét. Ebből a több mint 49 perces felvételből már egyértelműen kiderül, hogy Havas Henrik tanári pozíciója révén több mindent ígérgetve „késztette” szexre előrejutást remélő tanítványát. Sokan találgatnak most, ki is lehet a felvételen, egy ismeretlen, vagy pedig egy azóta kisebb-na­gyobb médiakarriert befutó hölgy.

„Tetszik a csillogás, tetszik ez a világ”

Más országokban, mivel a diák óhatatlanul is alárendelt pozícióban van tanárával szemben, mindez eleve bűncselekménynek minősül, még akkor is, ha ebben az alárendelt szerepben a diák kénytelen-kelletlen végül beleegyezik a szexuális aktusba. Akárcsak a felvételen hallható esetben, ahol úgy tűnt, mintha Havas egy előre koreografált minta mentén kerülne lépésről lépésre bizarrabb szituációba a lánnyal. Eleinte csak arról érdeklődik, hogy mit szeretne elérni a média világában, majd to­vábbmegy.

Tetszik a csillogás, tetszik ez a világ. Ez vonz! Szép autóval járni… Képernyőn lenni, ismerjenek meg! Ez kinek nem imponál? Ez mindenkinek tetszik! – mondta a hölgy. 

A beszélgetés ezután fokozatosan válik egyre bizarrabbá. Egy ponton Havas már arról érdeklődik, hogy partnere mit szeret a testén... Ezzel azonban nem állnak meg, és a felvétel tanúsága szerint a hölgyről még ruhadarabok is lekerülnek… Havas felkéri a hölgyet, mesélje el, hogyan képzel el egy romantikus estét, majd nem sokkal később cuppogások és nyögdécselések hallatszanak. A felvétel végén a nő megkérdezi, hogy jó volt-e, mire Havas csak annyit mond: Jó.

Weinsteint ezért börtönre ítélték

A híres-hírhedt hollywoodi producer, Harvey Weinstein esetében éppen erre a kiszolgáltatott helyzetre építette a vádat az amerikai ügyészség. A szexragadozót végül 23 év börtönre ítélték, de mivel újabb feljelentések érkeztek ellene, nem kizárt, hogy még hosszabb ideig börtönben kell maradnia.

Hiába védekezett azzal, hogy a hölgyek beleegyeztek az aktusba, a bíróság szerint áldozatai kiszolgáltatott helyzetben voltak, hiszen csak így remélhettek előrejutást.

Nem hallgatnak tovább

Nagy kérdés, hogy mikor kerül sor Magyarországon az első ilyen büntetőperre, és hogy ki lesz az első ma­gyar szexragadozó a vádlottak padján.

A Havas-féle felvétel nyilvánosságra kerülése egyértelműen azt bizonyítja, hogy a média és filmipar áldozatai nem hallgatnak tovább, és a maguk módján bosszút esküdtek, hosszú évek múltán is elégtételt követelnek. Ráadásul ehhez annak idején elég bizonyítékot is gyűjtöttek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190559_auto_resized.jpg
origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715016912
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192532_auto_resized.jpg
life.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: új lehetőségek, új célok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194074_auto_resized.jpg
ripost.hu

Magyar Péterék összevissza kapkodnak, egymás után állnak elő vállalhatatlan jelöltekkel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192919_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715016912
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715016912
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715016912
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715016912
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek