Celeb

Radics Gigi drámai vallomása: Smink nélkül nem mertem kimenni az utcára, mert csúnynak hittem magam - Fotó

Címkék
Radics Gigi

Bors

Létrehozva: 2021.04.26.

Az énekesnő 16 éves kora óta nem lépett ki smink nélkül az utcára, mert fél, hogy megszólják az emberek.

Kamasz volt még, mindössze 16 éves Radics Gigi, amikor megnyerte a Megasztárt, ami után olyan gyorsan indult el vele az a bizonyos szekér, hogy egyfolytában csak koncertre, fotózásokra és interjúkra járt – szép hajjal és talpig sminkben. Ennek már kilenc éve, de az énekesnő csak most, kislánya születésével tudott kissé engedni a pörgésből, ami azzal is járt, hogy végre elengedte azt is, hogy csak sminkben lépjen az utcára.

Elvárásoknak akart megfelelni

– Mostanában nincs annyi időm sminkelni az anyai teendők miatt, de én ezt egyáltalán nem bánom. Jó érzés, hogy pihenhet a bőröm 9 év után. Aki ismer engem személyesen az tudja, hogy soha nem szerettem smink nélkül kimenni az utcára, vagy elindulni bárhová. Ez azért is volt, mert megszoktam a Megasztár után, hogy mindig el kellett készülnöm a koncertekre, fotózásokra, vagy interjúkra. Hála istennek elég pörgős volt az elmúlt 9 évem, de ez azt is eredményezte, legalábbis úgy gondoltam, nem mehetek sehová, hétköznapokon sem smink nélkül, mert ha valaki esetleg meglát nélküle, akkor biztosan majd az alapján ítél meg, hiszen még sminkkel is sokszor kaptam az ívet… – kezdte Gigi a kép alatt, amin meg is mutatta, hogyan fest smink nélkül és elmondta azt is, mi volt a leggyakoribb bántás, amit hallott az elmúlt 9 évben.

Mostanában nincs annyi időm sminkelni az anyai teendők miatt, de én ezt egyáltalán nem bánom. Jó érzés, hogy pihenhet a...

Közzétette: Gigi Radics – 2021. április 23., péntek

Ha volt rajta smink, az volt a baj, ha nem volt, az is

Miért kell annyi smink? Vagy de csúnya vagy, 30 évesnek nézel ki stb. Én ezt el is hittem 16 évesen és megfogadtam, hogy bárhová is megyek, mindig úgy lépek ki az ajtón, mintha színpadra állnék.
Rosszul tettem. Olyan képet akartam látni magamról mindig, minden percben, ami nem a valóság. Biztos van mindenkinek olyan porcikája, amit esetleg nem szeret magán, nekem is van! Nem is egy, vagy kettő… – folytatta a kismama, akinek talán most, kislánya születésével érkezett el egy fordulópont az életében ezzel kapcsolatban is.

Mostanra fogadta el magát

– De időközben elfogadtam magam olyannak amilyen vagyok. Nem azt mondom, hogy ezek után nem fogok sminkelni, mert az nem menne, hiszen az egyik kedvenc hobbim a sminkelés és színpadi ember is vagyok, de ebben az elmúlt időszakban megtanultam jól érezni magam nélküle is. Nem mellesleg rengeteg időt megspórolok az életemből és ezt az időt a családomra fordíthatom – zárta sorait az énekesnő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188844_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb megdöbbentő hírek érkeztek a rákos Katalin hercegnéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715016012
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183328_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Most éppen a Jobbik tyúkszemére lépett Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194074_auto_resized.jpg
ripost.hu

Magyar Péterék összevissza kapkodnak, egymás után állnak elő vállalhatatlan jelöltekkel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193802_auto_resized.jpg
vg.hu

Hszi Csin-ping Párizsból üzent a magyarországi látogatás előtt – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715016012
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715016012
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715016012
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715016012
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek