Celeb

Oltása kapcsán derült ki Tóth Gabi autoimmun betegsége!

Bors

Létrehozva: 2021.04.12.

Tóth Gabi teljes őszinteséggel számolt be arról, miképp kapta meg az első oltását, ennek kapcsán pedig azt is elárulta milyen betegségben szenved kislánya születése óta.

Forrás: saját

Tóth Gabi a csalad.hu rövidebb blogbejegyzésében számolt be arról, hogyan késett el első oltásáról. Pedig már nagyon várta, hogy végre megkapja, mivel már egyszer átestek a koronavíruson a családdal. Az akkori tapasztalatai alapján pedig nem is akarja tudni, milyen lehet a mostani, mutálódott vírus. Gabi ennek kapcsán autoimmun betegségéről is mesélt. 

Hashimoto betegsége lett

- Én hiszek abban, hogy a vakcina az egyetlen járható út ahhoz, hogy megvédjünk magunkat, a családunkat és egymást, és abban is hiszek, amit az én drága orvosom mondott, hogy ez a kulcs ahhoz, hogy visszakapjuk az életünket. Amit viszont még nem említettem korábban, és semmilyen interjúban nem hangzott el, hogy a szülést és szoptatást követően sajnos kiderült: a hormonháztartásom felborulásának következtében lett egy autoimmun betegségem, aminek a neve hashimoto. Ez egy pajzsmirigy betegség, ami autoimmun-gyulladást indít el, ezzel károsítva a pajzsmirigyet, alulműködéshez, ritkábban túlműködéshez vezethet. Egyelőre nálam az utóbbi van, de ez az esetek többségében egyszer csak megfordul. A lényeg, hogy emiatt én csak a Pfizer vagy a Moderna vakcinákat kaphatom meg. Fel voltam tehát készülve, hogy még akár hónapokat is várnom kell, de mivel elsők között regisztráltam, azért reménykedtem - kezdte Gabi, aki ezek után egyik legnagyobb félemét élte át az oltása miatt. 

Valóra vált rémálom

- Nagy boldogságomban véletlenül rossz dátumot írtam be, így vasárnap helyett hétfőre készültem. Ehhez képest az történt, hogy azon ritka alkalmak egyikéből, amikor éppen békésen szunyókáltam a babzsákban, és pont elmerültem egy kellemes álomban, hirtelen kiszakított az orvosom – most éppen kevésbé csengő-bongó – hangja és utólag teljesen érthető módon számonkérte, hogy hol vagyok. Egy előadó egyik legnagyobb félelme az életben, ha nem ér időben egy fellépés, koncert helyszínére. Ez nekem is gyakori rémálmom - avatta be olvasóit Gabi, aki később aztán rendben megkapta első vakcináját. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188845_auto_resized.jpg
origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714982112
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17162121_auto_resized.jpg
ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714982112
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184251_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192459_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kővé dermedt a család: elhunyt kisfiú szelleme tért vissza, nem ok nélkül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192535_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyászol a sztárvilág: elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián