Celeb

Ezért nem Vera lett Tóth Gabi kislányának a keresztanyukája: az édesanyának elege lett, tiszta vizet önt a pohárba

Bors

Létrehozva: 2020.11.11.

Forrás: Bors

Tavaly decemberben, vagyis már majdnem egy éve született meg Tóth Gabi és férje, Krausz Gábor kislánya, Hannaróza. A kislánynak nemrég a keresztelőjét is megtartották, ám sokak meglepetésére nem Gabi nővére, Vera lett a kicsi keresztanyukája, hanem az énekesnő egy barátnője, aki tíz éve van Gabi mellett. Az anyuka kapott a kommentelőktől sok bántást, hogy miért nem a nővérét választotta, Gabi most egy hosszú - a csalad.hu-n vezetett blogjában megjelent - írásban meséli el, miért is esett a választása a barátnőre.

Én sokáig, sokszor úgy gondoltam, hogy nincs önzetlen baráti szeretet. Sajnos ezt igazolta az élet is. De aztán jött Bogi. Tíz éve találkoztunk és már az első beszélgetések alkalmával kiderült, hogy sorstársak vagyunk - írta az énekesnő, aki Bogival együtt sokáig úgy hitte, nem is lehet gyermeke.

A szoros és bensőséges barátságukat végül az törte meg, ami össze is kovácsolta őket: a gyerekkérdés, ugyanis aztán megtörtént a csoda, elsőként Bogival, aminek Gabi mégsem tudott örülni, sőt, haragudott is a barátnőjére.

Amikor ő az előzmények ellenére teherbe esett, én nem tudtam őszintén vele örülni, és nem voltam mellette. Most már tudom, hogy az egy védekezési mechanizmus volt részemről. Nem volt erőm szembenézni a ténnyel, hogy neki sikerült, amire mindketten azt gondoltuk, hogy nekünk nem fog. Előfordult, hogy nyers voltam vele, lobbanékony és kritikus, de ő soha nem neheztelt rám, mindig szeretettel állt hozzám - írta őszintén Gabi, aki Bogi valódi szeretetének köszönheti, hogy még mindig maga mellett tudhatja barátnőként.

Bogi ugyanis akkor is kitartott Gabi mellett, amikor az énekesnő legszívesebben ellökte volna maga mellől. Valódi, igaz barátnő, aki így már érthető is, miért lehet Hannaróza keresztanyukája.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715113512
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194721_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188719_auto_resized.jpg
life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715113512
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715113512
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715113512
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715113512
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/IUTEOoNLMrEJGlpI8euRji7EKnN_A7gI0Vc31pYogNA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyZDQ3MzAzZGJkMDQ2NThiYzUxZGU5NjQ1Mzc1NDgz.jpg
Gyermekáldás

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"