Celeb

Ambrus Attila egy életre megutálta Horváth Évát – soha többé nem hajlandó szóba állni vele

K. K.

Létrehozva: 2020.11.06.

Kibékíthetetlen ellentét született Ambrus Attila és Horváth Éva között. A Farm VIP versenyzői olyannyira nem szívelték meg egymást a forgatás alatt, hogy a Viszkis soha többet nem akar szóba állni a modellel.

Meglehetősen izgalmasnak ígérkezik a TV2 hamarosan induló Farm VIP című műsora. A két hét-hét fős csapat, a pirosak és a sárgák már az első héten egymásnak feszülnek, így konfliktusból, klikkesedésekből és veszekedésből egészen biztosan nem lesz hiány. 

Az egykori bankrabló, Ambrus Attila és a 41 éves modell, édesanya Horváth Éva között például olyan kibékíthetetlen ellentét született, hogy a Viszkis fehéren-feketén kijelentette:

soha többet nem akar egy asztalhoz ülni a versenytársával.

– Szerettem volna átadni azt a tudást, amire az évek során szert tettem, ám egyeseknél olyan vastag falakba ütköztem, amit csak nehezen vagy egyáltalán nem lehetett lerombolni – kezdte a Borsnak Ambrus Attila, aki nem tagadja: a műsor folyamán többekkel is összetűzésbe keveredett, ám közülük csak egyvalaki írta le magát teljesen.

– Voltak a farmon olyan em­berkék, akik mindenkinél mindent jobban tudnak, és a legrosszabb, hogy őket még észérvekkel sem lehet meggyőzni, mert izomból próbálják az akaratukat érvényesíteni. Van olyan ember például, akivel soha többé nem ülnék le egy asztalhoz. És nemcsak a mostani hozzáállása miatt, hanem egyébként sem… – magyarázta a keramikusként dolgozó egykori bankrabló, aki azt is elárulta, hogy a szóban forgó illető nőnemű, és a sárga csapat színeiben versenyzett.

A játék rendkívül tanulságos volt, már csak azért is, mert kiderült, hogy vannak bizonyos embertípusok, a sunyik, akiket képtelen vagyok elviselni – mondta Attila, akiről hamar kiderült, hogy a sárga csapat női versenyzői, Horváth Éva, Terecskei Rita és Sydney van den Bosch közül a legelsőre gondolt.

Ám amikor a Bors munkatársa felhívta az egykori modellt, ő teljesen másként emlékezett. 

– Nagy mázli, hogy a sárga csapatba kerültem, a pirosakkal ugyanis nem igazán voltam egy hullámhosszon. Bár senkivel nem volt komolyabb összetűzésem, de ha arról van szó, természetesen beleállok a konfliktusba. Őszinte, egyenes em­bernek tartom magam, nem utolsósorban pedig csapatjátékosnak, így hát szerintem nincs nehéz dolga annak, aki együtt él velem – mondta lapunknak Horváth Éva, aki nem sokat tu­dott mondani Attilával való nézeteltéréséről, így hát újból a Viszkisnél érdeklődtünk, aki újra megerősítette, hogy márpedig ő valóban Horváth Éváról beszélt.

Ám hogy kettejük kapcsolata hogyan fajult idáig, arra még november 15-ig várni kell, ugyanis akkor indul a kalandreality, ahol nomád körülmények kö­zött kell megküzdeniük egymással a celebeknek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715103310
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715103310
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197128_auto_resized.jpg
vg.hu

Itt a magyar eper, beindultak a „Szedd magad!” akciók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715103310
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715103310
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715103310
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715103310
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715103310
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/B0aDEZO3Oph8jHBgQGNbGvOKmjbqwO5Ke6OGurwRP9k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3NDVlYTk0MzRjYjQ3NjBhM2ZjNjM5NzNmNWRmZTZl.jpg
Szerelmi vallomás

„Hálás vagyok az univerzumnak, hogy egymáshoz sodort minket az élet” – megmutatta piszok jóképű vőlegényét Sydney van den Bosch