Celeb

Weisz Fanni: A szerelmem kedvéért tanulok beszélni

uv

Létrehozva: 2020.10.21.

A Borsnak nyilatkozott először új szerelméről Weisz Fanni. A siket szépségkirálynő valósággal újjászületett Gergő mellett, ráadásul kapcsolatukra Fanni édesanyja is áldását adta.

Néhány hónapja, amikor kiderült, hogy zátonyra futott Weisz Fanni házassága még minden borúsnak tűnt a modell életében. Hét együtt töltött év után, nem sokkal a második házassági évfordulójuk előtt ugyanis összepakolt, és elköltözött újpesti otthonukból. Először édesanyjához ment, majd beköltözött egy belvárosi lakóparkba, ahol most is él, de nem sok ideje maradt az egyedüllétre, a szerelem ugyanis villámgyorsan kopogtatott az ajtaján. Gergő sokak számára nem ismeretlen, korábban ugyanis Nádai Anikó partnereként hallhattunk róla, az élet azonban úgy hozta, hogy a sármos férfi ma már a siket szépségkirálynőt teszi boldoggá.

Nagyon boldog vagyok Gergő mellett, és csakis előre nézek. A múlttal egyáltalán nem akarok foglalkozni, mert lehúz, a jelen és a jövő számít – mesélte kicsattanó jókedvvel Fanni, akinek szavait édesanyja tolmácsolta. – Gergő igazi férfi, akire fel tudok nézni, akivel mindenről el tudok beszélgetni. Aki figyel rám, aki óv, és aki sokkal többet ad, mint amit az eddigi életem során tapasztaltam.

És ha már Fanni szóba hozta a beszélgetést, kíváncsiak voltunk, vajon jelbeszélő férje után Gergővel hogyan oldják meg a kommunikációt.

Egyre többet hordom a hallókészülékem, így napról napra jobban megy a hallás, a beszéd, amiben Gergő motivál. Régen hamar letettem, mert fájt a fejem tőle, de most valahogy nem. Egyre jobb és könnyebb viselnem, és olyan jó hallani, amit Gergő mond. De ő is figyeli, és tanulja a jelelést, úgyhogy mindketten beletesszük a magunkét, hogy minél könnyebben, gördülékenyebb menjen a kommunikáció – árulta el Fanni, akinek életére gyógyírként hatott az új szerelem. A beszédfejlődés mellett – amit munkatársunk is megtapasztalt, kérdéseire ugyanis édesanyja mellett jókedvűen a modell is válaszolgatott –, a régóta várt hízása is megindult, egy hónap alatt már négy kiló plusznál jár. A fizikai változásokon túl pedig egy hatalmas lelki seb is begyógyulhatott, miután édesanyjával rendeződött a viszonya.

Egy éve, szép lassacskán kezdtünk el újra közeledni, és ma már, azt hiszem, kimondhatom, hogy minden rendben van köztünk. Fanni hazatalált – csuklott el egy pillanatra az édesanya, Ágnes hangja, aki látva lánya örömét, talán még nála is boldogabb. – Egy anyának nincs fontosabb a gyermekei boldogságánál, és Fannikám szeme újra csillog. Örülök, hogy jött az életébe egy olyan fiatalember, aki boldog­gá teszi – tette hozzá Fanni édesanyja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715040018
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17162121_auto_resized.jpg
ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715040018
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715040018
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715040018
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség