Celeb

Rocksztárnak készül a Viszkis

Bors

Létrehozva: 2020.10.07.

Családi körben ünnepelte 53. születésnapját a Viszkis, azaz Ambrus Attila. Olyan ajándékot kapott, ami az egész életét megváltoztathatja.

Forrás: Bors Archív

Senki ne lepődjön meg, ha hét év múlva egy menő rockzenekar dobosaként pillantja meg a Viszkist, mert erre minden esély megvan. Attila kedden ünnepelte az 53. születésnapját, buli helyett azonban meghitt családi vacsorán volt, illetve egy meglepetés programon, ami nagyon meghatotta: gyerekkori vágya volt ugyanis, hogy dobos lehessen, de az élet soha nem dobta elé a lehetőéget. Most a felesége titokban szervezett le az urának egy dobórát, aki az első ütések után nem győzött elnézést kérni a tanárától.

Mit mondjak, remélem nem lett maradandó halláskárosodása szegénynek!– mondta nevetve a Bors megkeresésére Ambrus Attila, majd így folytatta:

– Ez a mostani születésnapom kifejezetten csendes volt (kivéve a dobórát), a feleségemmel és a kislányommal voltunk hármasban. Az a helyzet, hogy az 50. születésnapomon akkora buli volt, hogy megcsömörlöttem a sok embertől, nem akarok már nagy összejövetelt. A feleségem egy dobtanfolyammal lepett meg, ami nagy boldogságot okozott, régóta vágytam erre az élményre. Bár még nagyon béna vagyok, de szeretném ezt csinálni a jövőben. Amatőr vagyok és lelkes. Azt tervezem, hogy az első komplett számokat a 60. születésnapomon fogom eljátszani. Van hét évem gyakorolni...

A Viszkis azt mondja, hogy megtanulta értékelni a boldogságot, és azt is, hogy az apró meglepetések többet érnek, mint a nagy ajándékok.

Boldog vagyok a családommal, és mivel belestem a hűtőbe, most már azt is tudom, hogy az anyósom (tegnap jött) tortával érkezett. Most minden kerek az életemben.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196826_auto_resized.jpg
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715116814
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197987_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A fejüket fogják a magyar szurkolók: lemondott a kapitány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17198262_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gulyás Gergely újabb részleteket osztott meg Magyar Péterrel közös múltjáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177611_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17198229_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Aki nem akar meghalni Ukrajnáért, az pocsék ember!” – Menczer Tamás reagált Gyurcsány szavaira

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715116814
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195774_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a 8 legkülönlegesebb természeti jelenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715116814
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715116814
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/IUTEOoNLMrEJGlpI8euRji7EKnN_A7gI0Vc31pYogNA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyZDQ3MzAzZGJkMDQ2NThiYzUxZGU5NjQ1Mzc1NDgz.jpg
Gyermekáldás

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"