Reklámok húzzák ki a Viszkist a bajból

Reklámok húzzák ki a Viszkist a bajból

Viszkis rabló
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 16. 11:00
Jó bornak nem kell a cégér, tartja a mondás, de Ambrus Attila neve még börtönmúltja ellenére is vonzó sok cég számára. A reklámszerződéseknek köszönhetően a volt bankrabló anyagilag több lábon áll.
Bors

A Viszkissel reklámoztak már drótkerítést, szabadulószobát, ködvédelmet, most pedig könnyűszerkezetes cserepeket árul arcával egy Budapest környéki cég. A Bors arról kérdezte a bankrablóból lett keramikust, mennyi megkeresés fut be hozzá különböző vállalatoktól, illetve mi alapján szelektálja ezeket.

– Nem azt mondom, hogy nagyon sok, de jó néhány cég keres meg, hogy működjünk együtt. Részemről kell egyfajta szimpátia, például magával a termékkel kapcsolatban is, de a múltam miatt különösen oda kell figyelnem a reklámozás törvényi előírásaira – mondja a Viszkis, akitől azt is megtudjuk, hogy minél érdekesebb ötlettel állnak elő, annál inkább hajlamos beadni a derekát.

– Nagyon szeretem a reklámokban a kreativitást, a humort, és ez is fontos szempont számomra. Egyszer megkeresett egy szappangyártó cég is, amelynek az volt a szlogenje, hogy „ezzel a szappannal mindent tisztára lehet mosni”. A cég aztán eltűnt, a szappannak és a börtönnek pedig van egy pejoratív jelentése együtt, így lehet, jobban jártam, hogy ez a megállapodás végül nem született meg – meséli nevetve Attila.

Nem titok, hogy a különböző reklámok anyagi oldala is vonzó a Viszkis számára.

– Hál’ istennek van pár nagyobb vállalat, amely lát bennem fantáziát, hiszen multiknak, illetve egyetemi hallgatóknak is tartok előadásokat. Ezeknek, illetve a reklámoknak és a csapatépítő tréningeknek köszönhetően elég komplex az életem. Nem csak a kerámiázás van, ezért viszonylag biztonságos hátteret tudok nyújtani a családomnak, és van némi tartalékunk is. Most, hogy a koronavírus miatt ennyire komoly lett a helyzet, és a nagyobb rendezvények, vásárok elmaradnak, azt találtuk ki a feleségemmel, hogy mindenki, aki a webáruházunkból rendel, 20 százalék kedvezményt kap. Nem tudhatjuk, meddig tart ez, de az élet nem áll meg, ezért próbálok előre gondolkodni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.