Celeb

Lerch István neje: "A férjemnek el sem mondom, mi folyik a háta mögött"

Bors

Létrehozva: 2017.05.17.

Forrás: Bors

Felháborodott a V'Moto-Rock billentyűsének felesége, a zenész állapotáról ugyanis rengeteg álhír terjedt el az utóbbi időben - ráadásul pont egy rajongónak köszönhetően. Mint arról a BorsOnline is beszámolt, Lerch január elején intenzívre került egy agyvérzés miatt. Azóta ha lassan is, de sikerült feloldani az agyában keletkezett rögöt. A kritikus heteken már túl van az Angyallány szerzője, azonban hosszú rehabilitáció várja.

Aggódó rajongói gyűjtést szerveztek érte, felesége azonban azt mondja: feleslegesen, hiszen férje jó kezekben gyógyul. "Nincsen szó életveszélyes állapotról. Pláne nem senyvedésről! A történetben annyi az igaz, hogy István valóban igen beteg. De minden halad a maga útján, csak sajnos elég lassan. Pista eddig is olyan helyen volt, ahol lennie kellett, kiváló szakemberek kezei között" - magyarázta a Ripostnak, hozzátéve: a sok álhír mögött egy rajongó áll.

"Megy a mocskolódás, miközben kizárólag én intézem István ügyeit! Többiek csak beszélnek, és írogatnak. A férjemnek el sem mondom, mi folyik a háta mögött. Nem akarom idegesíteni, de ha tudná, mit művelnek, megbolondulna. Ezt az egész hercehurcát István egyik hölgy rajongója kezdte el, aki ezer éve szerelmes Pistába. Azt írta ’mentsük meg, gyűjtsünk Istvánnak’. Húsz éve minden koncertre elmegy. Nem rosszindulatú, de most valamiért mégis megállás nélkül fontoskodik. Nem tudom, miért. Butaság, amit csinál. Ráadásul a férjem mindig nagyon rendes volt vele. Így adja vissza? Badarság, amiket terjeszt" - mesélte.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194631_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsiban utazott a vasárnapi tüntetésre, így reagált a MÁV

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715079010
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194911_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195955_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meglepő helyről érkezhet a pofon: sajátjai lökhetik a villamos elé Karácsony Gergelyt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715079010
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195774_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a 8 legkülönlegesebb természeti jelenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196054_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rohantak a mentők: négyes karambol történt az M7-esen, több km-es a torlódás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715079010
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715079010
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715079010
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett