Celeb

Szabó Zsófi: Amikor apu elment, azt hittem, véget ér az életem

Bors

Létrehozva: 2017.04.04.

Forrás: Bors

Pontosan három évvel ezelőtt - 2014. április 4-én - távozott az élők sorából a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas Nemzet Színésze, Szabó Gyula. Lánya, Szabó Zsófi a mai napig úgy érzi, édesapja mellette van, fentről irányítja a sorsát - és noha rettenetesen megviselte a halála, ma már mosollyal az arcán tud mesélni emlékéről.

"Mindig is féltem, hogy elveszítem őt. Kislányként láttam, hogy a barátnőim apukái mind fiatalabbak. Mindig féltettem. A színházban, amikor A dzsungel könyvéből Balut alakította, az első felvonás végén meghalt. Rohantam hátra a szünetben megnézni, hogy ugye jól van, ugye csak a karakterének esett baja" - idézte fel a Blikknek gyermekkorát Zsófi, aki 25 éves volt, amikor bekövetkezett az elkerülhetetlen. 

"Amikor apu elment, azt hittem, hogy véget ér az életem. Aztán rájöttem, ha ezt túléltem, akkor nem jöhet olyan fájdalom az életemben, amit ne vészelnék át. Emlékszem, hogy mesélte, amikor meghalt az édesanyja, aznap vígjátékot kellett játszania, de megcsinálta. Erre mondta az én édesanyám is azt, hogy „kislányom, Szabó vagy, rázd meg magad!”, és akkor átvettem a családfői szerepet, új életet kezdtem. Többek közt akkor igazoltam az RTL Klubhoz. Hiszem, apu mindvégig figyelt minket, és alakítja a dolgainkat" - tette hozzá.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714982420
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Majoros Hajni drámai vallomása, rémálom az RTL-en, Tóth Gabi segítséget kért – íme a heti top 5 sztárhír

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191489_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714982420
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184840_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem mindennapi látványt nyújtó luxus magángép landolt Debrecenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192459_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kővé dermedt a család: elhunyt kisfiú szelleme tért vissza, nem ok nélkül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192535_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyászol a sztárvilág: elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián