Szabó Zsófi összetört, képtelen dolgozni

Szabó Zsófi
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 06. 08:25
Nehéz időszakot él át a szép színésznő, akinek az édesapja fájdalmas elvesztése mellett munkába kellene állnia. Egyelőre azonban nélkülöznie kell őt a TV2 sorozatának.
Bors

Zsófi péntek délután elvesztette azt az embert, aki a világon a legfontosabb volt számára. Bár tisztában volt a család azzal, hogy Szabó Gyula nagybeteg, mégis mindannyiuknak felfoghatatlan fájdalmat okozott a halála.

Az édesapa szeme fénye, Szabó Zsófi a barátok beszámolója szerint a gyász miatt rettentő rossz lelkiállapotba került. A Bors információi szerint pár napig még biztosan nem jelenik meg a Jóban Rosszban stúdiójában, azaz bármennyire is szereti a munkáját, nem tud forgatni.

A legrosszabb az egészben, hogy a szerepe szerint is nagyon nehéz élethelyzetben van, az erőszakos és az őt bedrogozó szerelme miatt sok és igen komoly problémával kerül szembe. A színésznő nemrég nyilatkozott arról, hogy nagy színészi kihívás vár rá Betty Tanakis szerepében, akinek a szerelme folyamatosan bántja és drogfüggőt csinált belőle. Zsófi akkor azt mondta, hogy lelkileg nagyon megviselik a forgatási napok.

– Rettenetesen szerette az apukáját, óriási űr tátong a szívében az elvesztése miatt. Senki sem csodálkozhatna azon, ha a mostani állapotában nem tudná eljátszani a lelkileg megterhelő szerepet – mondta egyik ismerőse a Borsnak.

Lapunk érdeklődésére a következőt mondták a TV2-nél: – Profi stáb dolgozik a napi sorozaton, felkészültünk minden eshetőségre, és kellő rugalmassággal kezeljük a kialakult helyzetet – nyilatkozta Koltay Tamás, a TV2 szóvivője.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.