Celeb

Erőszak: nem szólalhat meg Éden Nóra – letiltotta a TV2 (18+)

Munkatársunktól

Létrehozva: 2015.05.23.

Nem adja le a TV2 a Nórával készített interjút, akit lakótársa szexre akart kényszeríteni az Éden Hotel című valóságshow-ban. A lány vélhetően az incidens miatt esett ki, pedig akár most is versenyben lehetne a 20 milliós fődíjért.

A TV2 korábban, a botrány kirobbanásakor azt állította, hogy Éden Nóra nem akar nyilatkozni arról az estéről, amikor Gábor erőszakoskodott vele. A Bors kiderítette: a lánnyal készült egy riport az Aktív számára, de nem került adásba. Ahogy a valóságshow azon jelenete sem, amelyben Nó­ra sírva beszélt az erőszakról. Helyette egy nappal később azt láthatta a közönség, hogy Nóra kijelenti: nem történt semmiféle erőszak.

Társai nem is értették, miért beszél összevissza, ezért kiejtették a játékból a zavarodott lányt, pedig a közjáték nélkül akár arra is esélye lehetett volna, hogy nyerjen, igaz, az sem kizárt, hogy nem sokkal később kiszavazzák. A történtek másnapján és az Aktív kamerái előtt tehát az Éden Hotel versenyzőjének még volt mit mondania, de nem kapott fórumot hozzá, és azóta is hallgat.

Nórát az utóbbi időben mintha a föld nyelte volna el, a játék többi versenyzőjével ellentétben nem szerepelhetett az Éden Hotel háttérműsorában, és azóta sem sikerült beszélnie vele senkinek. Érdekes, hogy a kínos ügy másik résztvevője, Gábor sem szerepelhetett az éjszakai kibeszélő show-ban, ő egyébként a héten esett el a húszmilliós főnyereménytől. A korábban brutális fiú kiesésekor pityergett, mondván, ő szeretett mindenkit odabenn. Nóra utáni új párja, Tina beszélt helyette a bent töltött napokról.

A TV2-től megtudtuk: minden kieső esetében napokkal előbb felvesznek egy Aktív-interjút, amit aztán a kiesésüket követő napon szerkesztenek adásba.

„Nórával is forgott ilyen beszélgetés, amit még az ügy kirobbanása előtti héten rögzítettünk. Nóra ebben egyáltalán nem tett említést a történtekről. A TV2 ezzel egy időben belső vizsgálatot kezdeményezett, hogy tisztázza, hogyan kerülhettek képernyőre a nagy visszhangot kiváltó képsorok. A csatorna úgy döntött, a vizsgálat ideje alatt és később sem adja le a Nórával készült interjút, amely általánosságban, az ügyet még csak nem is érintve foglalkozik az Éden Hotellel” – tudatta a csatorna, ahonnan azt is megtudtuk, Gábor is nyomós indokkal maradt ki az Éden Éjjelből.

„Tekintettel a történtekre, úgy éreztük, nem lett volna szerencsés még több szereplési lehetőséget adni Gábornak” – írták a Borshoz eljuttatott válaszlevelükben. Amiből az is kiderült: a belső vizsgálat lezárult, és továbbra is hirdet náluk a Vodafone, amely az ügy kirobbanását követően a jövőbeni kampányok tervezését felfüggesztette.

„Nincs változás a költéseket illetően. Fontos azonban elmondanunk, hogy nem azért indítottunk belső vizsgálatot és kértünk bocsánatot, mert azt egy hirdetőnk szóvá tette” – tudatta a TV2.

A Médiatanács egyébként május 5-én indított vizsgálatot, az eljárás még nem zárult le.

 

Ha önt vagy ismerősét, rokonát erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Informá­ciós Telefonszolgálatot, ami belföldről minden hálózaton keresztül ingyenes: +36-80/20-55-20!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193040_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt vannak az első képek az érettségiző diákokról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715005513
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189898_auto_resized.png
metropol.hu

Rémisztő alakot fotóztak a Nap felszínén az európai űrszondák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715005513
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192924_auto_resized.jpg
travelo.hu

A Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásba esett egy férfi, esélye sem volt a túlélésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715005513
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715005513
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek