Aki eddig nem nézte a TV2 taktikai realityjét, az is hallhatott a két játékos nagy port kavart videójáról és a csatorna bevallottan hibás döntéséről. A pénteki adásban ugyanis a nézők szemtanúi lehettek, amint Gábor erőszakkal próbál szexuális kapcsolatot létesíteni az őt többször elutasító Nórival. A lánynak nem nyújtottak segítséget a stábtagok, a szerkesztők nem zárták ki a fiút, a történteket ráadásul adásba is engedték. Első körben a TV2 közleményben tagadta, hogy erőszak történt, de hétfő délután már elismerték: rosszul ítélték meg az esetet, és belső vizsgálatot indítottak.
A péntek esti adás végén ízelítőt kaphattunk a következő epizódból. Az előzetesben láthattuk, ahogy Nóri sírva mesél a többieknek arról, hogy Gábor megzsarolta, ha nem fekszik le vele, kiejti a játékból. Különös dolog történt azonban: ezt a jelenetsort a hétfői részben már nem láthatták a nézők. A csatorna a Borsnak elmondta, miért:
– Megváltoztattuk a szerkesztési elveket, több olyan részt is kivágtunk a hétfői adásból, amely az eseményre utal. Egyetlen olyan jelenet maradt adásban, amelyben szó esik a Nóri és Gábor között történtekről, ez a jelenet azért maradhatott képernyőn, mert ebből derül ki, Nóri miért távozott az Éden Hotelből – tudtuk meg a TV2-től.
Arra is kíváncsiak voltunk, beszélt-e valaki Nórival a történtekről, szerződéses kötelezettségeiről. A játékos ugyanis az ominózus éjszaka utáni reggelen még arra panaszkodott, Gábor ki akarta erőszakolni, hogy lefeküdjön vele, később pedig azt állította, nem történt erőszak.
– A belső vizsgálat éppen ezekre a kérdésekre igyekszik választ találni. Ahhoz, hogy alaposan megvizsgálhassuk a körülményeket, időre van szükség. Kérjük a sajtó türelmét, a vizsgálat eredményéről beszámolunk – adta válaszul a csatorna.
A viharos körülmények között kiesett Nórit – aki a belső vizsgálat miatt nem beszélhet az erőszakról – arról faggattuk, hogy mit jelentett számára az Éden Hotel.
– Egy izgalmas kalandot. Nagy reményekkel indultam a játéknak, de sok emberben csalódtam. Eleinte jól éreztem magam, de aztán egyre több vita szereplője lettem, és nem esett jól, ahogy a többiek bánnak velem. Természetesen nem érintett jól, hogy engem választottak a fiúk, de a nézők az elmúlt hetekben láthatták, hogy egyre többször sírtam, és azt éreztem, hogy nincs szövetségesem. Mivel nem igazán volt kiben megbíznom, nem bántam, hogy én estem ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.