Előzetes letartóztatásba helyezték tegnap azt a 22 éves fiatalt, aki egy bozótvágóval végezte ki egyik házbelijét Kőbányán. Mint tegnap kiderült: már büntetett előéletű volt a Harmat utcában gyilkoló férfi. A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint az emberölést azóta elismerő K. Dániel szörnyű tettét egy szintén erőszakos bűncselekmény miatt rá jogerősen kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el.
A gyanúsított védője szerint a férfi csak azért bújt el a gyilkosság után, mert megijedt. Ugyanakkor ő maga jelezte a rendőrségnek tartózkodási helyét, ahol elfogták.
Mint azt a Bors megírta: K. Dániel nem is ismerte két emelettel lejjebb lakó áldozatát, amikor négy napja váratlanul bekopogtatott az asszonyhoz. Amikor a nő kinyitotta az ajtót, Dániel időt sem hagyva benyomult a lakásba, és egy bozótvágóval többször megszúrta áldozatát, majd elmenekült. A brutális mészárlást az asszony 12 éves lánya, 8 és 6 éves fiai is végignézték. A férfi most, előzetes tárgyalásán kifejezéstelen arccal hagyta, hogy a zsaruk elvezessék.
Még mindig nem tudni, hogy a férfi miért támadt rá a számára teljesen ismeretlen aszszonyra. A szurkálás után a szomszédok élve találtak rá a családanyára, megkérdezték tőle, ki támadta meg, de a nő fel sem ismerte a férfit. K. Dánielt egyelőre nem szállították az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe, hanem előzetes letartóztatásba helyezték. Ez természetesen nem zárja ki, hogy a továbbiakban behatóan vizsgálják majd elmeállapotát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.