Aktuális

Próbaidőn ölt a kőbányai gyilkos

B. B.

Létrehozva: 2020.01.04.

Egy korábban elkövetett erőszakos bűncselekményért csak felfüggesztett büntetést kapott, így volt lehetősége K. Dánielnek arra, hogy kioltsa egy háromgyermekes családanya életét.

Forrás: Vaskó Tamás

Előzetes letartóztatásba he­lyezték tegnap azt a 22 éves fiatalt, aki egy bozótvágóval vé­gezte ki egyik házbelijét Kőbányán. Mint tegnap kiderült: már büntetett előéletű volt a Harmat utcában gyilkoló férfi. A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint az emberölést azóta elismerő K. Dániel szörnyű tettét egy szintén erőszakos bűncselekmény miatt rá jogerősen kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el.

A gyanúsított védője szerint a férfi csak azért bújt el a gyilkosság után, mert megijedt. Ugyanakkor ő maga jelezte a rendőrségnek tartózkodási helyét, ahol elfogták.

Mint azt a Bors megírta: K. Dániel nem is ismerte két emelettel lejjebb lakó áldozatát, amikor négy napja váratlanul bekopogtatott az asszonyhoz. Amikor a nő kinyitotta az ajtót, Dániel időt sem hagyva benyomult a lakásba, és egy bozótvágóval többször megszúrta áldozatát, majd elmenekült. A brutális mészárlást az asszony 12 éves lánya, 8 és 6 éves fiai is végignézték. A férfi most, előzetes tárgyalásán kifejezéstelen arccal hagyta, hogy a zsaruk elvezessék.

Még mindig nem tudni, hogy a férfi miért támadt rá a számára teljesen ismeretlen asz­szonyra. A szurkálás után a szomszédok élve találtak rá a családanyára, megkérdezték tőle, ki támadta meg, de a nő fel sem ismerte a férfit. K. Dánielt egyelőre nem szállították az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe, hanem előzetes letartóztatásba helyezték. Ez természetesen nem zárja ki, hogy a továbbiakban behatóan vizsgálják majd elmeállapotát.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek