Tíz, rácsok mögött töltött esztendő után szabadon engedhetik a brutális olaszliszkai lincselés harmadrendű vádlottját, Sz. Andrást.
Ismeretes: a férfi annak a nyolc elítéltnek az egyike, akik 2006-ban agyonverték Szögi Lajost, miután azt hitték, hogy a pedagógus kocsijával elsodort egy kislányt. A gyereknek ugyan semmi baja nem esett, a tanárt azonban lányai szeme láttára rugdosták halálra. Sz. Andrásnak kulcsszerepe volt a horrorban, segített kirángatni a tanárt a kocsiból, és aktívan részt vett a rugdosásban is, testvérével, az akkor kiskorú Gergővel együtt.
A férfit 2009-ben 15 éves fegyházbüntetésre ítélték, először idén júniusban tárgyaltak feltételes szabadlábra helyezéséről. Akkor a bíróság elutasította azt, úgy vélték: a büntetéssel elérni kívánt célok csak a teljes, fegyházban letöltött idővel érhetők el. A férfi a börtönben mintarabként viselkedett: senkivel nem volt konfliktusa, leérettségizett, több szakmát is szerzett. Kedden a nyári döntést felülbírálva a bíróság arról döntött: a férfi mégis hazamehet.
– A büntetés-végrehajtási bíró a keddi meghallgatáson megállapította, hogy az elítélt kifogástalan magatartást tanúsított a büntetés végrehajtása során, különböző címen hatvan jutalmat érdemelt ki, fegyelmi fenyítése nincs, munkáltatása a büntetés kezdete óta folyamatos. A fogva tartás alatt leérettségizett, több szakmát is szerzett, valamint önismereti és konfliktuskezelő tréningen is részt vett – közölte Juhászné Prágai Erika, a Szegedi Fegyház és Börtön szóvivője.
Hozzátette: a férfit rendezett otthon várja majd, és tíz év után találkozhat öccsével, Gergővel is. Ő volt az ügy negyedrendű vádlottja, és akárcsak a nyolcadrendű vádlott, H. Krisztián, valamint az elsőrendű vádlott, ifjabb H. Dezső, már ő is szabad.
Úgy tudjuk, Sz. András majd a testvéréhez megy haza, aki már nagyon várja a bátyját. András bent kártérítést kapott, másfél milliós összeg ütötte a markát a rossz fogva tartási körülmények miatt, ebből azonban egy forintot sem tarthatott meg, az ugyanis a Szögi családnak megítélt 46 millió forintos törlesztésbe folyt.
Sz. András még nem érezheti teljesnek a sikert, az ügyész ugyanis fellebbezett, így hetekbe telhet, mire kiderül, helybenhagyják-e a szabadlábra helyezésről szóló döntést.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.