Aktuális

Olaszliszkai gyalázat: már a negyedik lincselő szabadul

Bors

Létrehozva: 2019.11.28.

Három társához hasonlóan nemsokára szabadulhat az olaszliszkai lincselés harmadrendű vádlottja, Sz. András. A férfi a börtönben mintarabként viselkedett, a szabad életben a lincselés miatt szintén elítélt testvére várja.

Forrás: MTI

Tíz, rácsok mö­gött töltött esztendő után szabadon engedhetik a brutális olaszliszkai lincselés harmadrendű vádlottját, Sz. Andrást.

Ismeretes: a férfi annak a nyolc elítéltnek az egyike, akik 2006-ban agyonverték Szögi Lajost, miután azt hitték, hogy a pedagógus kocsijával elsodort egy kislányt. A gyereknek ugyan semmi baja nem esett, a tanárt azonban lányai szeme láttára rugdosták halálra. Sz. Andrásnak kulcsszerepe volt a horrorban, segített kirángatni a tanárt a kocsiból, és aktívan részt vett a rugdosásban is, testvé­rével, az akkor kiskorú Gergővel együtt.

A férfit 2009-ben 15 éves fegyházbüntetésre ítélték, először idén júniusban tárgyaltak feltételes szabadlábra helyezéséről. Akkor a bíróság elutasította azt, úgy vélték: a büntetéssel elérni kívánt célok csak a teljes, fegyház­ban letöltött idővel érhetők el. A fér­fi a börtönben mintarabként vi­selkedett: senkivel nem volt konfliktusa, leérettségizett, több szakmát is szerzett. Kedden a nyá­ri döntést felülbírálva a bíróság ar­ról döntött: a férfi mégis hazamehet.

– A büntetés-végrehajtási bíró a keddi meghallgatáson megállapította, hogy az elítélt kifogástalan magatartást tanúsított a büntetés végrehajtása során, különböző címen hatvan jutalmat érdemelt ki, fegyelmi fenyítése nincs, munkáltatása a büntetés kezdete óta folyamatos. A fogva tartás alatt leérettségizett, több szakmát is szerzett, valamint önismereti és konfliktuskezelő tréningen is részt vett – közölte Juhászné Prágai Erika, a Szegedi Fegyház és Börtön szóvivője.

Hozzátette: a férfit rendezett otthon várja majd, és tíz év után találkozhat öccsével, Gergővel is. Ő volt az ügy negyedrendű vádlottja, és akárcsak a nyolcadrendű vádlott, H. Krisztián, valamint az elsőrendű vádlott, ifjabb H. Dezső, már ő is szabad.

Úgy tudjuk, Sz. András majd a testvéréhez megy haza, aki már nagyon várja a bátyját. András bent kártérítést kapott, másfél milliós összeg ütötte a markát a rossz fogva tartási körülmények miatt, ebből azonban egy forintot sem tarthatott meg, az ugyanis a Szögi családnak megítélt 46 millió forintos törlesztésbe folyt.

Négyen kaptak kártérítést

A lincselők közül eddig négyen perelték sikerrel az államot. Ifjabb H. Dezsőnek ötmillió, Sz. Andrásnak másfél millió, F. Györgynek négy és fél millió, J. Gusztávnak valamivel több, mint félmillió forintot ítélt meg a bíróság. A bírósági végrehajtó intézkedése alapján az összegeket a Szögi család kapja meg, a lincselők 46 milliós kártérítéssel tartoznak a gyászoló hozzátartozóknak.

Sz. András még nem érezheti teljesnek a sikert, az ügyész ugyanis fellebbezett, így hetekbe telhet, mire kiderül, helybenhagyják-e a szabadlábra helyezésről szóló döntést.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714988110
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191546_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192610_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Itt az újabb „elszigetelt eset”, ezúttal châteauroux-i módra – statisztikákkal fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714988110
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika