Aktuális

Megúszhatja a börtönt a futónő támadója

Bors

Létrehozva: 2018.11.15.

Szakértői döntésen múlik, büntethető-e a Makai Viktóriát megtámadó, a futónőt megerőszakolni akaró férfi.

Több alkalommal is beszámoltunk már az október 13-án este a budapesti X. kerületben megtámadott, megvert és kis híján megerőszakolt Makai Viktória történetéről. Az őt megtámadó H. István 10-12 percen keresztül bántalmazta a kétgyermekes anyát.

A férfi egy céges buliból jött hazafelé, ahol jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott.

Most úgy tűnik, ez jelentheti a szabadulását: most vizsgálják ugyanis, hogy a férfinél fent állt-e a kóros, patológiás részegség. Ez olyan, a büntethetőséget kizáró körülmény, amely egyenértékű azzal, mintha elmezavarban szenvedett volna az adott pillanatban - magyarázta egy szakértő a TV2 Tények műsorában. A kóros részegség azzal jár, hogy az ember olyat tesz, ami alapvetően ellentétes az alap jellemvonásaival, a személyiségével. 

H. István büntetlen előéletű, családos ember, aki ismerősei szerint képtelen lenne egy ilyen cselekedetre - ez megerősíti a kóros részegséget. Ugyanakkor a megtámadott futónő arról számolt be, hogy a férfi arról beszélt neki: van fegyvere, és már ölt embert.

Ha a szakértők H.-nál patológiai részegséget állapítanak meg, az azt jelenti, hogy elkerülheti a börtönt - összegezte a Tények. Ugyanakkor az is elhangzott a riportban: igen ritka, hogy valakinél ilyet állapítsanak meg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143037_auto_resized.jpg
origo.hu

Az F1 Kínai Nagydíj szabadedzése élőben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713509111
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138144_auto_resized.png
hirtv.hu

Számos beruházás indulhat Baranya vármegyében + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713509111
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713509111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713509111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143071_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Pótolhatatlan űrt hagyott az életünkben” – 4 éves kislány hunyt el az esti horrorbalesetben

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült