Aktuális

Megtámadott futónő: Azt mondta a szatír, hogy ölt már

R.K.

Létrehozva: 2018.11.15.

Korábban ölt már embert, és fegyver is van nála – ezt mondta állítólag Makai Viktóriának a vele szexuálisan erőszakoskodó férfi. A feltételezett tettes, H. István ügyvédje szerint azonban egyik állítás sem igaz.

Forrás: Bors

Előre elnézést kért

Érthetően nehezen dolgozza fel Makai Viktória a vele megesett erőszak hosszú perceit. A sikeres maratonistára néhány hete, szokásos esti futása alkalmával rontott rá – a gyanúsítás szerint – a 37 éves H. István a fővárosban. Visszaemlékezése szerint a férfi 10-12 percen keresztül bántalmazta. Viktória a blogján részletesen közzétette, hogyan próbálta meg ő ezalatt kérdésekkel húzni az időt, és így menteni magát.

Hangsúlyozza: az ezekre adott válaszok igazságtartalmát ő nem tudja ellenőrizni, de fontosnak tartja, hogy megossza azokat a nyilvánossággal. A támadó, miközben erőszakoskodott, arról beszélt, hogy apja 25 éves koráig őt is bántotta, ami borzasztó emlék. Bocsánatot kért Viktóriától, és közölte: tudja, hogy rossz lesz, és meg fogja bánni, amit tesz.

„Tudsz rajta változtatni, még nem tetted meg, amiért elkaptál. Szétverted mindkét szemem, hagyj itt, azt sem látom, hogy merre mész” – próbált hatni rá elkeseredetten Viktória, de a férfi nem engedett, még a felajánlott tízezer forint ígéretére sem. Ellenben elmondta, hogy máskor is vert már meg nőt, méghozzá a barátnőjét, amikor az megcsalta. Továbbá, hogy néha el szokott járni örömlányhoz, de nem nemibeteg. A sportolónő nekiszegezte a kérdést: – Öltél már embert? –  Igen – hangzott a válasz. A támadó azt is állította, hogy szokott fegyvert hordani, most is van nála.

Önvédelmet tanulnak

– Mindeközben manuális és orális szexre kényszerített. Olykor az is elhangzott, hogy „kussoljak”, és hogy „ne rángassam” – mármint a péniszét. Ebben az időszakban már nem ütött meg. Az arcom vérben volt, a testem, amivel szándéka volt, szinte sértetlen – folytatja beszámolóját Viktó­ria. Ekkor érkezett meg szerencsére a férje.

Mint a Bors megírta: a magas, erőteljes testalkatú H. István teljes körű beismerővallomást tett. Bevallotta, hogy október 13-án este a budapesti X. kerületben leütötte, majd szexre próbálta kényszeríteni a kétgyermekes édesanyát. Nagyon megbánta, de tettére nem tudott magyarázatot adni. A férfi egy céges buliból tartott hazafelé, ahol többféle alkoholt ivott, ezután követte el szörnyűséges tettét.

A történtek Viktória elmondása szerint azóta kihatással van­-
nak a szexuális életére, és félelem tölti el, ha futóruhás férfit lát. Már túl vannak férjével az első önvédelmi küzdősportórájukon is.
Hónapok rács mögött

H. tettére azért is nehéz magyarázatot adni, mert büntetlen előéletű, családos ember. Ezért is meglepőek a fent idézett kije­lentései.

– Védencemmel kapcsolatban zajlik a szakértői vizsgálat előkészítése, ahogy azt is megerősíthetem, hogy az ügyészség indítványozta, hogy három hónappal hosszabbítsák meg a letartóztatását. A történtekre nem emlékszik, de az az állítás biztos, hogy nem igaz, hogy korábban embert ölt. És az sem, hogy volt nála fegyver a bűncselekmény elkövetésekor – reagált az elmondottakra a Borsnak H. István védője, dr. Vidákovics Béla.
Az ügyészségtől megtudtuk: a férfival szemben álláspontjuk szerint a legszigorúbb kényszerintézkedést kell alkalmazni, mivel különösen erőszakos magatartást tanúsított. Tettéért nyolc évet is kaphat, ha elítélik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711618813
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089949_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26442_resized.jpg?avcount=1711618813
origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711618813
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BERrU8GE8AY-36T4JiyJtEPzmzKHNFsjDsNpGhemSBQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3YWQ2YTEyOTZiNDQ3NGJhOGI4ZjFiNTIxNDc1NTA0.jpg
Fájdalom

"A sok kemoterápia és sugárkezelés számos problémát okoz" – ismét rossz híreket kapott a csontrákos Hannácska