Itt a magyarázat, hogy miért csiklandós a hónaljunk

Itt a magyarázat, hogy miért csiklandós a hónaljunk

tudomány
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 06. 16:00
Bors

Egyeseket nevetésre fakaszt, másokat halálosan felidegesít, ha megcsiklandozzák. Ugyanígy érvényes a sokszínűség a csiklandós területekre is: ahol egyeseknek csikis, ott másoknak nem az. Azt azonban kijelenthetjük, hogy a legtöbb ember csiklandozás szempontjából leggyengébb pontja a hónalj, vagy az az alatti terület.

Végre azzal a dologgal kapcsolatban is született tudományos magyarázat, hogy miért pont ott vagyunk a legcsikisebbek. Mint kiderült, az evolúció felelős érte. A hónalj területén található az egyik főartériánk, ezért már az emberiség kezdete óta azt tanították a gyermekeknek, hogy azt a területet óvni kell. Ebből az okból származik az az ösztönünk is, hogy karunkat legtöbbször leszorítva kell tartanunk magunk mellett.

A hónalj területe ezért érintetlen, nincs hozzászokva a napi terheléshez, ezáltal érzékenyebb is: főként a csiklandozásra. A kutatás során felmerült továbbá az önvédelmi mechanizmus is, miszerint ha fenyegetve érezzük magunkat, elsőként arcunkat védjük – ezzel szabaddá téve a hónalj körüli részeket. Ezt összevetve egy csikiháborúval kijelenthetjük, hogy ha nem érezzük fenyegetve magunkat, kevésbé járunk pórul néhány csiklandozni kívánó ujjal szemben.

A tudományos magyarázat egy része egyébként nem feltétlenül csak a hónaljra vonatkozik, ugyanúgy igaz ez más, kevésbé használt testrészünkre is.

(via Ladbible)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.