Aktuális

Életekkel játszanak a nemtörődöm orvosok

R. K.

Létrehozva: 2017.05.10.

Forrás: Thinkstock

Oda jutottunk, hogy szinte mindennapossá váltak a magyar egészségügyről szóló botrányos történetek. Mindezek nemtörődöm doktorokról, ápolókról, háziorvosokról, mentősökről szólnak, akik hanyagságukkal vagy egy rossz diagnózissal kockára teszik a betegek életét.

Fél nap az időpontkérés

Legutóbb Dányi Attila története is sokaknál kiverte a biztosítékot. Lapunkban kedden arról írtunk: az idős celldömölki férfi infarktusát későn észlelte egy rezidens, amely miatt a bal szívkamrája kétharmad részben elhalt. Azóta számos problémával küzd. Az élete megrövidült, bármikor meghalhat.

Cikkünk nyomán több olvasónk is hasonló kórházi tapasztalatokról számolt be. Egyikük barátnője évekkel ezelőtt rosszul lett. Az éjszaka közepén kiérkező mentők azonban úgy vélték, hogy nincs semmi baja. Másodszorra sem szállították kórházba, harmadszorra pedig már nem sikerült őt újraéleszteni.

Egy másik hozzászóló is kifakadt: ha bejutunk a kórházba, akkor sem vagyunk beljebb, órákat kell ücsörögni a vizsgáló előtt. Agitálnak, hogy járjunk szűrésre, de egy árva időpontért is fél napot kell telefonálni. Az már csak hab a tortán, hogy ezekre a vizsgálatokra vagy egy-egy műtétre hónapokat kell várni – írta.

500 műhibaper évente

Egy 2016-os statisztika alapján a magyarnál rosszabb egészségüggyel csak négy ország rendelkezik Európában. A várótermek zsúfoltak, ha pedig sorra jutunk, akkor a KSH felmérése szerint mindössze öt percig foglalkozik velünk az orvosunk.

Csípős

Aki manapság kórházba kerül, örül, ha élve megússza. Pedig elvileg azért megyünk oda, hogy gyógyultan távozzunk, nem pedig egy kórházi fertőzéssel... Huszti Zoltán

Becsélesek szerint országszerte 300-500 műhibaper indul évente, ebből a 83 állami kórház ellen mintegy 150-180. Az elmúlt öt évben összesen 883 ilyen eljárás volt, egyenként átlagosan 10-15 millió forint kárigénnyel. Azaz a betegeknek csak az állami intézményekben elkövetett orvosi hibák miatt jelenleg összesen 8-13 milliárd forintnyi követelésük van. Attila is több tízmillió forintot követel a szerinte hanyag kórháztól, hogy kezeltetni tudja magát majd Amerikában. Az ügyével később foglalkozunk még. 

Ügyvédekkel erősítettek

Mindeközben ügyvédekkel erősítette jogászcsapatát az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK), hogy kevesebb műhibapert veszítsenek a kórházak. A Népszava szerint segítségüket bármikor kérhetik az intézmények. A műhibaperekkel kapcsolatos új állami felügyeleti rendszer részeként a hivatal létrehozott egy adatbázist is, ide gyűjtik az ítéleteket, a szakértői véleményeket. Ez elérhető az ügyvédeik számára.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713483612
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713483612
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713483612
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713483612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze