Bíróság elé áll Nancy egykori futtatója

Nagy port kavart 2015 májusában egy emberölés: a kínai Yao Gaopeng a budapesti Akácfa utcában gyilkolta meg H. Nancyt: előbb egy hamutartóval verte fejbe, vezetékkel fojtogatta, majd egy konyhakéssel többször megszúrta az örömlányként dolgozó fiatalt. A Magyarországon szakácsként dolgozó férfi egy nappal később a 20 éves nő 150 ezer forintjával Kínába utazott. Az Interpol is körözte, végül önként feladta magát három héttel később hazájában. Ott azt mondta, a prostituáltnál a pénz miatt kényelmetlenül érezte magát, majd veszekedtek, és ez fajult tettlegességig. A férfit végül 2016. novemberében ítélte el a gyilkosságért a Fővárosi Törvényszék. Az ítéletet elküldték Kínába.

H. Nancy mindössze húszéves volt

Mindez azért érdekes most, mert a 24.hu információi szerint az a 22 éves nő, akit hamarosan bíróság elé állítanak kilenc lány - közdtük 4 fiatalkorú - prostituálásáért, korábban Nancy futtatója is volt. A 2015-ös gyilkosság idején Nancy azonban már magának szerezte az ügyfeleket.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a vádlott 2012 és 2013 között vette rá prostitúcióra a lányokat, valamint adta át őket a másodrendű vádlottnak, egy 72 éves férfinak, aki a tinik rendszeres kuncsaftja volt. A lányoknak internetes oldalakon kellett hirdetniük magukat, és hotelekben, kínai szórakozóhelyeken találkoztak ügyfeleikkel.