Aktuális

Bedrogozva ölhetett Nancy kínai gyilkosa

Bors

Létrehozva: 2015.06.01.

A crack nevű drogot fogyaszthatta Jao Kao-peng mielőtt Nancy lakására ment az Akácfa utcában. A kínai gyilkosnak nyoma veszett.

Lassan egy hónapja bujkál a hatóságok elől Jao Kao-peng, az a kínai állampolgárságú férfi, aki a gyanú szerint május 2-án megölte a budapesti, Akácfa utcai otthonában a 19 éves H. Nancyt.

Úgy tudjuk, a férfi a gyilkosság után hazament, sietve átöltözött és némi pénzt vett magához, majd elhagyta az országot. Hetekig tartó egérútja volt, ugyanis a rendőrség csak egy hete adott ki nemzetközi elfogatóparancsot ellene.

– A kínai közösség mindenütt összezár, de azt kivetik maguk közül, aki úgymond „szégyent hoz” a fejükre. Tehát Jao Kao-peng nem számíthatott a közösség védelmére, ezért kellett külföldre menekülnie. Logikus lépés volt Kínába mennie, hiszen ott saját családja segítheti, akiket itthoni, szakácsként megszerzett jövedelméből támogatott korábban – mondta nekünk egy a magyarországi kínai közösséget jól ismerő forrásunk.

Nancy egyik barátnôjétôl pedig azt tudtuk meg, hogy a kínai férfi valószínűleg drogot fogyasztott a szörnyû gyilkosság estéjén.

– Sokat lehetett hallani arról, hogy a kínaiak közül vannak, akik egyszerûen megvadulnak az olcsó drogtól. Nancy gyilkosával is ez történhetett.

Mondatai összevágnak azzal, amit Nancy egyik barátnője korábban a Borsnak mondott.

– Nancy főleg kínaiakkal ismerkedett, tetszett neki, hogy egyszerűen bolondulnak érte. Én is jártam már a józsefvárosi piac gyárépületeiben kialakított lakásokon, bulikon. Oda rendszeresen hívnak fiatal lányokat, csapatostul. Crackpipát nehéz szerezni, de ott mindig volt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711620018
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090209_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Rekordszámú a megtekintés Varga Judit megrendítő interjúján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26442_resized.jpg?avcount=1711620018
origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088249_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 28.: Mély és nagyon erős érzések járnak át csütörtökön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711620018
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090295_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rajongói segítségét kéri Széchenyi István ükunokája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BERrU8GE8AY-36T4JiyJtEPzmzKHNFsjDsNpGhemSBQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3YWQ2YTEyOTZiNDQ3NGJhOGI4ZjFiNTIxNDc1NTA0.jpg
Fájdalom

"A sok kemoterápia és sugárkezelés számos problémát okoz" – ismét rossz híreket kapott a csontrákos Hannácska