Keresés

Egy hónapja lett az év tanulója a verőcei hajótragédiában eltűnt egyik fiatal

Létrehozva: 2024.05.20.

Módosítva: 2024.05.20.

Márton egyike azoknak, akiket jelenleg is nagy erőkkel keresnek a balesetet követően.

2024. május 18. fekete betűvel íródott be a hazai hajózás történetébe: éjjel ugyanis a Duna verőcei szakaszánál egy motorcsónak és egy szállodahajó karambolozott. A balesetet követően a kishajóban utazó, nyolctagú, egy fesztiválról hazafelé tartó társaság két tagja életét vesztette, ötüket pedig még most is nagy erőkkel keresik: a kutatásban több százan dolgoznak.

A Ripost most arról ír: az egyik fiatal, Márton korábban egész más okból kifolyólag került be a hírekbe. A dévaványai fiú egy erdészeti szakközépiskola tanulója volt, tanulmányai során pedig kimagasló teljesítményt nyújtott. Olyannyira, hogy nem sokkal a tragikus baleset előtt hatalmas elismerést kapott az intézményétől: április utolsó hetében megkapta az iskola legkiválóbb tanulójának járó díjat. Mártonnak már a nagypapája is vadászként dolgozott, így neki az erdészeti iskola nemcsak egy mellékes választás, hanem egyben életcél volt, mint ahogyan a vadászat is. Szabadidejét is a természetben töltötte: imádott a vadonban fotózni.

Márton, az egyik eltűnt a verőcei hajóbalesetben
Márton nem is oly rég büszkén mutatta az év tanulójának járó díjat Fotó: Török János / Délmagyarország

Egy abszolút alapgépem van, azzal kezdtem el fotózgatni, ami nagyon sok időmet elvette. Volt olyan, hogy betelefonáltam az osztályfőnöknek, hogy nem tudok menni órára, mert kint ülök a nádasban és várom a kacsákat, hogy leszálljanak a vízre. Ezt mondanám hobbimnak, meg a vadászatot, de az meg ugye számomra nem hobbi, hanem egy életvitel, egy életforma

– mondta Márton az iskolai elismerés átvételekor a Délmagyarországnak.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek