Betegség

„Sokkot kaptam, csak azt kérdezgettem, hogy viccel-e” – a 26 éves nő azt hitte, hogy csak felfázott, kiderült halálos beteg

KL

Létrehozva: 2024.04.05.

A hölgy először azt hitték, hogy viccelnek vele, de nem így volt.

Egy nő, aki nem gondolt semmit a húgyúti fertőzéséről, később megtudta, hogy az valójában négyes stádiumú bélrákja van.

orvos, kórház, beteg, betegség, háziorvos, sztetoszkóp, Pixabay illusztráció
Az orvosok közölték a szomorú hírt a nővel Fotó: Pixabay

A 26 éves Ellie Wilcock, aki tartalomgyártóként dolgozik elárulta, hogy az orvosától tudta meg, hogy halálos betegséggel küzd. A fiatal hölgy így reagált, amikor közölték vele, hogy rákos:

Egyszerűen sokkot kaptam - folyton azt kérdezgettem, hogy viccel-e. Azt mondták, hogy négyes stádiumú a rák, a bélben van, és átterjedt a májamra, a hashártyámra és a petefészkemre. Ez volt az utolsó dolog, amire számítottam, ilyen fiatalon.

Ellie-nek elmondták, hogy a rákja nem operálható, és kemoterápiára lesz szüksége, hogy csökkentsék a daganatot, amely nagyobb volt, mint egy görögdinnye - és később 10 órás műtéten esett át.

A fiatal hölgy és barátja, a 27 éves Rory Canning éppen nem sokkal azután költöztek össze, amikor a megpróbáltatásaik 2022-ben elkezdődtek. Ellie-nek extrém fájdalmai voltak, amiről azt hitte, hogy húgyúti fertőzése van, de nem tulajdonított neki nagy jelentőséget, mivel ilyen évente néhányszor előfordult vele.

Miután egy hét után semmi tapasztalt javulást orvoshoz fordult. Mivel azonban úgy tűnt, hogy nincs fertőzés a szervezetében, de a gyulladásos mutatók rendkívül magasak voltak, Ellie-t beutalták ultrahangvizsgálatra. A nő megkapta a diagnózist, amelyek nagyon rossz eredményeket mutattak, ekkor derült ki, hogy negyedik stádiumú rákja van.

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/I4ZglevtYVQ9J_rNnPDozCfBsTxPiuUa5Q8ReyIqt7k/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRjYTYxNGQzYTVmYjQ4MDY5NzNhM2Q5ZTcxNGUyY2I2.jpg
Ezt ne hagyd ki!

„Ő egy gyönyörű kis csoda” – legyőzte a rákot a bátor 6 éves kislány

A szülők biztosak voltak az igazukban.

Ellie-t ezután kezelésekre utalták be, amelyek 2023 augusztusában fejeződtek be, és a következő öt évben figyelni fogják, hogy nem mutatkoznak-e rákos tünetek - írja a The Sun.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194838_auto_resized.jpg
origo.hu

Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715052911
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192996_auto_resized.jpg
life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183328_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Most éppen a Jobbik tyúkszemére lépett Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715052911
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715052911
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715052911
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?