Űrlény

Őrök védik a temetőt, ahol eltemettek egy űrlényt

K.B.

Létrehozva: 2024.04.21.

Mai napig sok titok övezi a csendes falut, ahol lezuhant egy állítólagos űrlény.

Aurora egy 1300 fős falu Amerikában, Texastól nem messze. Nem igazán lenne nevezetes semmiről a piciny település, ha nem terjedne róla 130 éve egy igencsak érdekes legenda. Az egyik leghíresebb ufó-észlelés ugyanis itt történt még 1897-ben. A település pletykái szerint április 19-én a hajnali órákban lezuhant egy azonosítatlan űrhajó a falu határában, és neki repült egy szélmalomnak. Az esemény a pilóta halálát okozta, aki a korabeli feljegyzések szerint "nem ebből a világból származott". Aurora lakói úgy döntöttek, hogy keresztény szertartás keretében eltemetik az űrlényt, akit Nednek neveztek el. Itt azonban még nem ért véget a rejtélyes és ijesztő történet.

A Metro magazin számolt be Ned történetéről. Mint írták, a zuhanás során ripityára törte az űrhajóját, és belehalt a sérüléseibe, azonban a korabeli emberek nagyon jó szívűen kiszedték a holttestét a gépből, és eltemették a helyi temetőbe, ahol azóta évtizedeken keresztül egy tábla is megemlékezett róla, hogy itt temettek el egy ufot. A járműveinek darabjait pedig egy közeli kútba dobták.

 Később egy ufo-mániás férfi Brawley Oates megvásárolta a telket, amelyen a kút állt, és kiemelte a roncsokat a vízgyűjtőből, viszont véleménye szerint a gép megmérgezte a vizet, mert a víz fogyasztása után a teljes testében ízületi gyulladásai támadtak a férfinek. Ezért örökre bezáratta a kutat. Az eset az újságbejegyzések szerint 1935-ben történt.

Védeni kell az ufo-hívőktől a temetőt

A lap elárulta, napjainkban a temető dolgozóinak folyamatosan felügyelniük kell létesítményt, és még éjszakai is őrizni kell, ugyanis egyre több ember próbálja meg kiásni Ned holttestét, hogy bizonyítékot kapjon az űrlények létezésére. Eközben még a táblát is eltávolították a temetőből, amelyen jelezték, hogy hol "nyugszik" Ned. Ráadásul a város már hivatalos közleményt is adott ki róla, hogy valószínűleg csak egy városi legendáról van szó, ugyanis a kormány is megvizsgálta a temetőt, és nem találtak idegen holttestet a földje alatt. A kutatók pedig az űrhajó fémdarabjait próbálták felkutatni, de nem találtak semmilyen meggyőző bizonyítékot.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714975814
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714975814
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat